A vakáció veszélyei – Mitől érdemes félteni gyermekeinket?

A vakáció veszélyei – Mitől érdemes félteni gyermekeinket?
A nyári iskolai szünet beköszöntével sokasodik a szülők gondja. Nagy a kísértés, hiszen az iskolai évben a pedagógusok egész napos felelőssége bő két hónapra, a családokra hárul. A bizonyítványosztást követő hetek alapos fejtörést jelentenek a szülőknek: hol érezhetik biztonságban általános iskolás csemetéiket.

Hiába a bőséges ilyen –olyan tábori kínálat, tartok tőle: sokaknak megfizethetetlenek ezek a lehetőségek. Egyébként is csak töredékét töltik ki ezek a szervezett lehetőségek a nyárnak. A szülők szabadsága véges (már kinek van munkája), és hol vannak már a hajdan volt vidéki nagyszülők, akik örömmel fogadták családjuk legifjabb tagjait, az unokák minden kívánságát lesve. Amikor és ahol a természettel, az élet dolgaival ismerkedhettek. Csakúgy, mint a középiskolás kamasz fiatalok, akik építőtáborokban, nappal gyümölcsöt szedve, este közösségkovácsoló programokon barátkoztak a munka/a szórakozás összhangjának boldogító világával. Ingyen!

A nyári vakáció nemcsak az örömöt, gyakorta a túlzott felszabadultságot is jelenti, főleg az arra „fogékony” gyermekeknek és ifjúkorúaknak. A szülői felügyelet alól egyébként évközben is kimaradó alig tizenévesek, tudjuk jól, pláne rossz környezetben, hajlamosak az immár nem csupán gyerekes csínytevésekre, ami felett a társadalom is hajlamos (volt?) eddig szemet hunyni. A magukra hagyott/maradt fiatalok – már csak a „brahiból” is – olyan szituációkba keverednek, amit a hazai törvénykezés Nyugat-Európai példákra hivatkozva: büntetni készül! Nem szeretném kriminalizálni a helyzetet, főleg nem támogatni az új Btk. idevonatkozó szigorítását, de felhívnám a figyelmet: különösen most a nyári vakáció idején nagy a látencia veszélye, ami a törvényalkotóknak megerősítéssel szolgál(hat) szándékaik előterjesztéséhez. (A büntethetőség 12 éves korra való leszállíthatóságát pedagógiailag nem tartom indokoltnak, ilyen alapon választójogot is lehetne adni ettől az életkortól.) Annál fontosabb lenne, hogy ne szerződés nélkül, óránkét bruttó 300 forintot ígérve a nyári b, lehetőségük legyen akár a kétkezi munkára. (Már ha van munkalehetőség akárhol is.)

Ezzel együtt tudom, ma már nem a „kulcsos gyerekek” időszakát éljük – mint 20 éve – , akik egész nap csak tengnek-lengnek, ki tudja hol, hanem a nyakba akasztott (okos)mobiltelefonét. Lakásukba bármikor bejuthatnak (más kérdés, kivel és miért), és a netvilágban megnyugtat(hat)ják szüleiket: jó helyen vannak. A számítógép előtt ülnek. (Valahol.) Hogy éppen milyen tartalmat böngésznek, legyen (?) az ő dolguk. De valóban csak az övék? Azért, mert nyár van, mindent szabad? Kétségtelen, jobb eset, mintha sikátorokban fosztogatnának, rabolnának. Így legalább (Sic!) csak virtuálisan teszik, amit a valós életben is cselekednének. Nem kérdés, – legalább is nekem -, különösen, most a nyár elején: nem elég a szülői felügyelet. A gyermek –és ifjúkorúak esetében nincs nyári szabadság. És itt a szabadság szószerint értelmezendő. Helye van a rekreációnak (tartalmas feltöltődésnek), de nem a szabadosságnak.

Ahogy a társadalom,- mint a közösség letéteményese – nem mehet egyszerre szabadságra, úgy nem hagyhatjuk gyermekeinket a nyári vakáció idején magukra. Azok, aki felelősséget érzünk irántuk! A gyermekvédőknek, a családsegítőknek, a közösségi programok szervezőinek igazán csak most jött el az „idejük”. Megkockázatom, pedagógus-jelöltek is letölthetnék ebben a formában gyakorlatuk egy részét. Akik ebben a „gyermek –és ifjúságmentő misszióban” részt vesznek köszönet illeti őket. Hogy ne legyen borús a statisztika a nyár végére.

 

Dr. Nagy Zoltán, docens, DRHE, neveléstudományok doktora