haon-sportoldal

2008.10.06. 13:30

Loki: Szó sincs arról, hogy gödörben lennének

<p>Debrecen - A REAC elleni mérkőzés legjobbja, Kiss Zoltán eddig sem érezte úgy, hogy gödörben lenne a Loki. <BR /><BR /></p>

Két meccs, két kínos vereség: ez volt a DVSC-TEVA együttesének heti mérlege a REAC elleni mérkőzés előtt. A kecskeméti bajnoki és a Diósgyőrben összeszedett ligakupabeli vereség után nem is lehetett más választásuk a hajdúságiaknak, mint jó játékkal, lehetőleg sok góllal legyőzni a Rákospalotát, és ezzel helyreállítani a csapat kissé megtépázott renoméját.

A debreceniek az elvárásoknak megfelelően, időnként remek játékot bemutatva, 6–2-re lemosták a pályáról a fővárosiakat és ezzel felléptek a dobogó második fokára.

A kiütéses győzelemből alaposan kivette a részét a hazaiak középpályása, Kiss Zoltán, aki gólt és gólpasszt jegyzett a szombat esti mérkőzésen.

Fókuszban a kupameccs

– Egy felázott, mély talajú pályán sikerült jól futballozva nyernünk – foglalta össze dióhéjban a találkozót Kiss.

– Az külön örömünkre szolgál, hogy ezúttal remek volt a helyzetkihasználásunk és tetszetős, szép gólokat lőttünk.

Nem érzek különösebb megkönnyebbülést, mert egy tizenhét meccses veretlenségi sorozat megszakadt ugyan Kecskeméten, de a sorozatok már csak ilyenek.

Azt kell mondjam, hogy nincs és nem is volt gödörben a csapat, újra sikerült győznünk és ott vagyunk a második helyen.

Ahogy a vereségeken, úgy a győzelmen is hamar túl kell lépni, mert máris itt a szerdai, fehérvári Magyar Kupa meccs, ahol szintén jól akarunk szerepelni – tekintett előre Kiss Zoltán.
-T.N.-

  • DEAC: Jobb támadójátékkal nyertek
  • Tabaka József az intenzíven
  • VIDEÓ: Tabaka József balesete
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!