A tűzoltó, akinek a rally az egyik szenvedélye

A tűzoltó, akinek a rally az egyik szenvedélye
© Fotó: Magánarchívum
Berettyóújfalu – „Elsősorban tűzoltó vagyok, másodsorban autóversenyző” vallja magáról szerényen Bacsa Tamás tűzoltó törzsőrmester, aki idén feltette Berettyóújfalut a képzeletbeli országos rally térképre.

A berettyóújfalui versenyző csapatával 2018-ban két kategóriában is bajnok lett az úgynevezett P/12 1600 cm3 alattiban valamint a Lada kupa legjobbjai címet is hazavihette – olvasható a katasztrófavédelem honlapján.

Szereti az izgalmat, ahogy ő fogalmaz az „adrenalin fröccsöt” ez vezette a hivatásához és a rallyhoz is. Talán nem nehéz kitalálni Tamásnak gépjárművezető a beosztása a tűzoltóságon, munka közben azonban jóval nyugodtabban vezet. A tűzoltás mellett, csak az autóversenynek él évek óta. Korábban navigátorként már versenyzett első osztályban, de szíve visszahúzta a kormány mögé.

47579269_386307688774969_2180710515729235968_nFotó: Magánarchívum

A fiatal versenyző szabadidejében erőnléti edzésekkel tartja fitten magát, amely a hivatásához és a rallyhoz is nagyon fontos. Minden futamon a legjobb formában akar lenni, hiszen az autóverseny is nagy állóképességet igényel. Természeten sok energiát fordít az autó karbantartására is, aminek már nevet is adott. „Speedy”-vel a futamok előtti hetekben gyakorol többet. Most viszont egy picit pihenni fog, hiszen lezárult a 2018 rally idény. Tamás az év versenyeiről is szívesen beszámolt, többek között a Mecsekben rendezett augusztusi Baranya kupáról, ahol először tették le névjegyüket csapatával. A záró, nyíregyházi futam pedig különösen fontos volt neki, hiszen egy európai színvonalú pályán vezethetett „Speedy”-vel.

A cél az élmezőnyben versenyezni, Magyarország legjobbjai ellen. Nehezebb pályákon szintet lépni az első osztályba. Ehhez rengeteg gyakorlás és támogató kell Tamásnak.