A túzok védelme az elsődleges a határ művelésében

Akt.:
Furta – A települést óriási tájvédelmi körzet veszi körül, amely nagy része a Hortobágyi Nemzeti Park kezelésében van, ők biztosítják az ott élő növény- és az állatvilág védelmét.

A helyi gazdák ugyancsak bekapcsolódnak ebbe a programba, úgy művelik a legelőket illetve a termőföldeket, hogy azokkal a környezetet védjék.

– A túzok védett állatnak számít a környéken, ezért mi is óvjuk őket – vázolta fel Krucsó Antal polgármester. Éppen ezért hasznos a környezetgazdálkodási program is, hiszen nem akkor műveljük a földeket, amikor mi azt szeretnénk, hanem akkor, ha megkapjuk rá az engedélyt és az utasítást, hogy mikor és hol dolgozhatunk. Csak sávokban kaszálhatunk, hogy ha megijednek az állatok, akkor legyen idejük és helyük elmenni. Az állataink viszont bármikor legelhetnek, ők nem veszélyeztetik a vadvilágot – hangsúlyozta.

BR