Helyi közélet

2012.09.27. 17:38

Debreceni kampány az emlőrák ellen

Debrecen, 2012. szeptember 27., csütörtök (MTI) - Idén is egynapos eseménysorozat keretében próbálják felhívni az emlőrák elleni küzdelem fontosságára a figyelmet Debrecenben. A Holnapom Egyesület október 5-i programjainak ezúttal is a Fórum bevásárlóközpont ad helyet.

Debrecen, 2012. szeptember 27., csütörtök (MTI) - Idén is egynapos eseménysorozat keretében próbálják felhívni az emlőrák elleni küzdelem fontosságára a figyelmet Debrecenben. A Holnapom Egyesület október 5-i programjainak ezúttal is a Fórum bevásárlóközpont ad helyet.Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a rendezvényt beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón üdvözölte, hogy a tavalyi kezdeményezés hagyománnyá kezd válni, és egy nagy forgalmú bevásárlóközpont biztosít helyszínt a figyelemfelhívó programoknak.

Az egészségmegőrzés komplex program, amelynek egyik alapját az emlőrák elleni küzdelem adja - mondta az államtitkár.

Szavai szerint a minisztérium azért áll az ilyen civil kezdeményezések mellé, mert az emlőrák megelőzése nem csupán egészségügyi, hanem átfogó társadalmi kérdés, amelyet olyan szemlélettel kell kezelni, mint a debreceni Holnapom Egyesület: összefogással, a kérdés átfogó, nyílt megközelítésével. Sok esetben ugyanis félreértések kísérik még a családban is ezt a problémát, és a szégyenlősséggel párosulva sokszor ez a gátja a megelőzésnek, a gyógyulásnak - hangsúlyozta Halász János.

Bánfi Ildikó, a Holnapom Egyesület elnöke hozzátette, hogy október 5-én várják a Fórumba az érdeklődőket Tégy ma a holnapért! címmel megrendezett programjaikra. Mozgásformák bemutatásával, táplálkozási tanácsokkal, az emlő önvizsgálata és a szűrések fontosságának hangsúlyozásával kívánják felhívni a figyelmet a megelőzésre - mondta, kiemelve a gyors cselekvés fontosságát, hiszen csak az időben felfedezett elváltozás gyógyítható.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában