A tudomány a legrosszabb és a legjobb dolog, ami az emberrel történhet

Kardos Ádám terveit egy könyv (Leon Lederman: Az isteni a-tom) megvásárlása írta újra
Kardos Ádám terveit egy könyv (Leon Lederman: Az isteni a-tom) megvásárlása írta újra - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A fizikus életében igazán érdemi pillanat, amikor olyasmit számol ki, amit még előtte soha senki a világon. Vagy megjelenik az első cikke, először hivatkoznak az eredményére – sorolja Kardos Ádám, aki ugyan nagyon értékeli a magyar tudomány kategóriában tavaly kiérdemelt Junior Prima díjat is, de ezt csupán külső motiváló erőként fogja föl. „Visszajelzés, hogy az út, amin elindultam, nem csak saját magam számára sikeres, hanem a szűken vett szakmai közösség is eredményesnek, jónak tartja.” Ez azonban csak ideig-óráig tarthat ki, a szüntelen tudásvágy a világegyetem mozgatórugóinak megértésére való áhítozás a kiapadhatatlan belső hajtóerő.

Ádám egészen korán, kisgyermekként szívesen olvasott ismeretterjesztő újságokat, természettudománnyal foglalkozó könyveket. Mint mondta, az első locsolópénzét voltmérőre költötte. Különösen az elektronika érdekelte, így általános iskola után egyenes út vezetett a DSZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakgimnáziumába. – A gépész tagozat fantasztikus, a műszaki tudományok non plus ultrája. Sokat köszönhetek az intézménynek; a tanárok, a légkör megalapozták a teendőkhöz való hozzáállásom, azt, hogy ilyen szenvedéllyel oldjak meg feladatot – mesélte a díjazott, aki a mai napig visszajár elő­adásokat tartani.

Harmadikos koráig – tanáraival együtt – szilárd meggyőződése volt, hogy gépészmérnök akar lenni. Ironikus, hogy épp e szakon folytatott tanulmányait elismerő városi ösztöndíj­átadó rendezvényre igyekezett, amikor ez a vágy megváltozott. Beugrott egy könyvesboltba, és rátalált Leon Lederman Az isteni a-tom című írására. Ezután részecskefizikával szeretett volna foglalkozni. Érettségi után felvették a Debreceni Egyetem fizikus szakára, de maradt még egy évet a Mechwartban: időt adott magának a biztos elhatározásra, illetve úgy érezte, tartozik az iskolának azzal, hogy ez idő alatt annyi versenyen indul (és szerez jó eredményt), amennyin csak lehet.

Örökös lélekállapot-ingázás

Mint mondta, az egyetem is jó döntésnek bizonyult, kis intézet, kevés hallgatóval, ezért sok figyelem irányult az igazán elkötelezettekre. Az első félév végén egy vizsga után Trócsányi Zoltán László, a DE TTK Fizikai Intézet vezetője megkérdezte, hogy mivel akar foglalkozni Ádám a jövőben. Ezután rendszeresen adott pluszolvasnivalókat, feladatokat. Ádám részecskefizikából írta a diplomamunkáját, majd a doktori disszertációját és jelenleg is ezzel munkálkodik. A diplomadolgozat témája felfutóban volt akkor, ennek köszönhetően meghívták egy athéni kutatóközpontba. A Démokritosz Intézetben töltötte a PhD-évek harmadát, egy görög elméleti részecskefizikus mentorálása alatt, fenomenológiával foglalkoztak. – Jóslatokat próbáltunk tenni nagyenergiás ütközések következményére; arra, hogy milyen részecskék jöhetnek létre, milyen irányba mozdulnak, mekkora energiával – igyekszik elmagyarázni a fizikus.

Ne papíron, képletekkel…

„A kollégáink mérik ezeket, így összehasonlíthatjuk a becsléseinket a valósággal. Ha egyeznek, örülünk, mert helyesek a feltételezéseink a világ működéséről a részecskefizika terén. Ha eltérnek, még inkább örülünk, mert ez azt jelenti, hogy valamit még nem értünk. Fantasztikus egy izgalmas problémán dolgozni: ezer százalékon pörög ilyenkor az agyam, aludni alig tudok, mert hajt a vágy, hogy megoldást találjak. Jó ideig azon dolgoztam, hogy ne papíron és ceruzával, képletekkel kelljen számolni, hanem számítógépen pusztán számokkal is elvégezhető legyen a legtöbb részszámolás”. A doktori cím megszerzése után Karos Ádám másfél évet töltött a milánói egyetemen – amelyet pályafutása egyik legmeghatározóbb időszakának tart –, majd Trócsányi Zoltán frissen induló kutatócsoportjába húzta a szíve.

Így fogalmazott: „Több munkalehetőségem volt, de szeretek olyanon dolgozni, ami nagyon érdekel, ami teljesen leköt. Roppantmód élvezem ezt a témát, az elméleti pontosság hajszolását. Tavaly tavasszal egy olasz kollégával dolgoztunk egy beszámolón. Sehogy sem akart egy másik csoport számolásával egyezni a miénk. Hazaérve hetekig hajnali 2-3-ig pingpongoztunk oda-vissza megoldási javaslatokkal, mire végül sikerült. Csak akkor aludtam igazán jól. Közben nem éreztük a fáradtságot. A tudomány a lehető legrosszabb dolog, ami az emberrel történhet: felvetül egy probléma, míg ötletem van a megoldására optimista vagyok, hosszan dolgozom, számolok, aztán megakadok, ekkor pesszimistává válok, sokáig őrlődöm, gondolkodom, mire születik egy újabb jónak tűnő idea és a folyamat kezdődik előröl. Mégis érdemes életpályaként választani, mert olyan kihívásokkal találkozhatok, ami semmihez sem hasonlítható.”

– Megyesi-Horváth Borbála –


Megnyitni a tudásszomjat

A természettudomány népszerűsítésére több kezdeményezés indult az utóbbi néhány évben az középiskolások körében. Mit lehetne tenni, hogy többen válasszák hivatásul? – kérdeztem Ádámot. „A fiatalokban az odüsszeuszi tudásszomjat kellene megnyitni. A vágyat arra, hogy ismerjük meg az ismeretlent, menjünk tovább a határokon. Az emberiséget a mai pontjára is a szűnni nem akaró tudásszomj juttatta el. Ne keretekben gondolkodjunk, s ne a minimumot akarjuk teljesíteni, hanem a már leírtakon túl gondolkodjunk, s akarjunk még többet nyújtani. Bár nem a legjövedelmezőbb pálya, de a szülőnek kötelessége támogatni a gyereket, akiben érdeklődés és képesség van ez irányban. Nem vehetjük el a társadalomtól ezeket az embereket. A nem szenvedéllyel végzett munka, hiába fizetnek érte, szinte elpocsékolt idő.”



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés