A trónfosztás hosszú, jogos küzdelmet zárt le

Akt.:
A trónfosztás hosszú, jogos küzdelmet zárt le
© Fotó: Matey István
Debrecen – Arra kell büszkének lennünk, hogy elődeink méltóvá is lettek ehhez a megelőlegezett bizalomhoz: a szabadság őrvárosa címhez.

Az 1848-49-es forradalom és szabadhárcharc egyik kiemelt helyszíne volt a Debreceni Református Kollégium Oratóriuma. 1949 januárjában Debrecen városa fogadta be a magyar országgyűlést, így lehetett Debrecen öt hónapon át Magyarország központja, a szabadság fővárosa.
Az oratórium adott helyet a parlament üléseinek, falai között vitatta meg a nemzeti függetlenségi nyilatkozatot a magyar országgyűlés, majd fogadta el 170 évvel ezelőtt kikiáltva ezzel hazánk függetlenségét, nemzeti szuverenitását.

„Haza, nemzet, szuverenitás” címmel, a 170 évvel ezelőtti események napján, tudományos konferenciát rendezett a város, az egyetem és a hittudományi egyetem.

Papp László polgármester köszöntőjében felidézte korabeli közhangulatot az Alföldi Hírlap 1848 áprilisában a debreceni polgárság hangulatáról, a trónfosztás előtti felfokozott izgalomról szóló cikkét idézve.

„A debreceni utcákon és házakban, a köz- és magánhelyeken, ha két ember összejött, e kérdést intézték egymáshoz: mi fog most történni? A képviselőház valami nagyszerű határozatra készül? Talán az uralkodóház száműzetésének elhatározásához? Vajon el fogják-e határozni, amit minden magyar óhajt, kíván, követel?” Így beszélt a nép és lehetett – különösen az alsóbb osztálynál – epés, elkeseredett kifakadásokat hallani a Habsbourg-Lotaringiai család ellen is. Ily hangulattal, ily érzemények között virradt április 14-ére – emelte ki a polgármester és a debreceniek 1849-es hozzáállására hívta fel a figyelmet.

– Ez a lelkesültség a jelentős országos ügyekért ma is fontos példa lehet városunk számára, hiszen 170 év elteltével is büszkén mondhatjuk, hogy városunk kiemelkedő szerepet vállalt a magyar történelem egyik legfontosabb eseményében, a szabadságharcban. Fél éven át volt Debrecen a nemzet fővárosa. Fontos támasza lett a kormánynak és az országgyűlésnek ezekben az igen nehéz hónapokban, de másfelől a tavaszi hadjárat sikere miatt a szabadságharc legdicsőségesebb időszakában volt központja az országnak. Számomra nem csak az a fontos, hogy Kossuth 1849 elején a kormány és az országgyűlés ideköltözését követő napokban a magyar szabadság őrvárosává nyilvánította Debrecent. Inkább arra kell büszkének lennünk, hogy elődeink méltóvá is lettek ehhez a megelőlegezett bizalomhoz. Örömmel álltak a szabadságharc ügye mellé, helyet adtak a kormánynak, az országgyűlés felső és alsó táblájának, a legfontosabb hivataloknak. Vállalták a városba érkezett több ezer ember ellátásának terhét is, a kényelmetlenségeket. Közvetlen és megbízható támogatójává váltak a szabadságharc irányítóinak.
1849 áprilisában városunk cíviseinek és értelmiségeinek Kossuth eszméjével rokonszenvező lelkesedése, illetve a hagyományos Habsbourg-ellenisége szintén fontos támaszt jelentett a trónfosztáshoz, és az ország függetlenségének kinyilvánításához. A kollégium oratóriumának ablakai alatt összegyűlt tömeg lelkesedése átragadt az április 14-i ülés alsótáblai képviselőire, s a jelenlévő főrendi házi tagokra is.

Fotó: Matey István

Amikor pedig Kossuthék úgy döntöttek, hogy immár széles nyilvánosság előtt, népgyűlés formájában folytatják az ülést, alig tudtak eljutni a Nagytemplom kapujáig, és a számukra fenntartott első padokig, olyan hatalmas volt a lelkes tömeg mérete – emlékeztetett a polgármester.

– Kossuth akkori beszéde máig a politikai retorika egyik csúcspontjának tekinthető, ahogyan egyszerre racionális érvekkel és az érzelmekre is hatva bizonyította, hogy miért kell olyan határozatot hozni, amely egyrészt Magyarországot szabad, önálló és független európai státusnak nyilvánítja, másrészt pedig a Habsbourg-Lotaringiai házat a magyar nemzet elleni támadással, hitszegéssel és fegyverfogása miatt trónvesztettnek, kirekesztettnek és száműzöttnek jelenti ki. A nemzeti szuverenitás mindenek felettiségét hangsúlyozva érvelt Kossuth, valamint azt a határozatot javasolta, hogy a függetlenné váló magyar államnak önálló külpolitikát kell folytatnia, törekedni a békére és kölcsönös barátságossággal a sérelmek esetén megvédve magunkat.

Ma is követendő minta lehet számunkra, hogy a szabadságharc kiélezte helyzetben még a politikai ellenfelek jelentős része is vagy elfogadta a függetlenségi nyilatkozat és trónfosztás határozati javaslatát – mert Kossuth meggyőzte az ingadozókat – vagy a lélekemelő hangulat és a népgyűlés lelkesedése miatt néhányan eleve nem akartak feszültséget szítani ellenvéleményükkel – folytatta Papp László, majd az akkori Közlönyt idézte.

„Ez lesz az a nap, melynek emléke nemes tettekre gyújtja a hálás maradékot, s jövetelét minden évben egy szabad nemzet örömidvezlése hirdeti; Debrecen lesz az a hely, hová buzgó érzelemmel tekint a független magyar, s áldani fogja azokat még poraikban is, kik a haza boldogságának talpkövét annyi vészek közt, annyi küzdelemmel, annyi önfeláldozással letették. (Debrecen, 1849 április 16. A Közlöny tudósítása a függetlenség kikiáltásának április 15-i debreceni ünnepségeiről és Kossuth ünnepi beszédéről.)

Dr. Fekete Károly a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke Jókai Mór 1849-es emléksorait idézte, amelyek valahol az oratórium karzatán születtek.

„A legelső gyűlésen, mely e teremben tartatott, egy halvány, roskatag férfi ment fel a szószékre. A terem tömve volt. Mindenki ránézett, a sóhajtást meg lehete hallani, oly csend volt mindenütt. A halvány, roskatag férfi beszélni kezde, rettenetes szava betölté a termet és a teremben levők lelkeit, és mentül tovább beszélt, szava annál mennydörgőbb lett, s midőn beszédét elvégezte, nem volt halvány, nem volt roskatag többé, arca lángolt, és termete vadul kiegyenesedett. A karzatok dörgő éljenzéssel fogadták szavait…”

– Ebben a teremben született meg a nemzeti szuverenitás kimondásának szándéka, feltámadt a nemzeti önérzet. Ennek kapcsán, a feltámadt a nemzeti önérzet bölcsőjében, ma, a természetessé vált közöny korában, jelenlegi apolitikus korunkban (ahol vannak túlpolitizált és az egésztől irtózó részek), föl kell idéznünk Petőfi sorait is, A magyar nemzet című versét – emelte ki dr. Fekete Károly.
– Sorainak igazsága és szembesítő ereje arra a kérdésre van kihegyezve, aminek kikerülhetetlen kérdőjelétől ma is nehéz szabadulni. „Mikor ébredsz önérzetre?” Éppen magyarságtudatunkban és szabadság-felfogásunkban vannak bőséges fogyatkozásaink. Önérzetünk rozsdarétegei nem vékonyodtak 1846, ’48 vagy ’49 óta, inkább gyarapodtak. Mint ilyen híjában, a késői utódoknak szükségük van arra, hogy ne csak a szabadsághősökig nézzünk vissza, hanem éppen virágvasárnapon fedezzük fel azt az Istent, aki magának a szabadságnak az őre, letéteményese és ajándékozója. Akinek legbelső éneiben van az igazi szuverenitás, az önállóság, a szabadság. Mert a külső szabadság önmagában nem sokat érő lehetősége mellett hadd teremtődjenek meg a belső szabadság feltételei is –akkor lesz szuverenitás.

Fotó: Matey István

Aktuális üzenet

Dr. Bartha Elek, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese kiemelte, a mai évforduló a magyarsághoz szóló aktuális üzenetet tartalmaz. A szabadság és a függetlenség a birodalmi törekvésekkel szemben ahogyan a múltban, a úgy a jelenben is a népek célja.

– Kettős ünnep van ma, virágvasárnap, s a trónfosztás évfordulója: a református magyarság fellegvárában került sor e történelmi eseményre. A hit intézményei mindig is fontos bástyái voltak az identitásnak, nemzeti ügyeknek, nem csak nálunk, más nemzeteknél is. Debrecen mint a kálvinista Róma, a szabadság őrvárosa, történelemformáló szerepkörében nem csak egy alkalommal mutatkozott be. A magyar nép szabadságszerető, de ki ne szeretné a szabadságot? – tette fel a kérdést a rektorhelyettes. Inkább az a kérdés, van-e kellő elszántság, bátorság a megszerzéséhez. Attól függ, hogy egy nép, egy nemzet hogyan viszonyul a szabadság eszményéhez – válaszolt. – Itt, Debrecenben, abban a sorsdöntő időszakban kiderült, hogy nálunk a nemzet sorsának önálló intézéséhez, az ezzel járó felelősség vállalásához és a szükséges küzdelemhez is megvan a bátorság. Tudjuk, ez elsősorban nem az egész ország, hanem a debreceniek döntése volt, azoké, akik akkor itt voltak a Nagytemplomban, akik a jogok csorbításáról juttatták kifejezésre a függetlenség iránt érzett igényüket. A tudomány számára persze örök kérdés lehet, hogy ez politikai, jogi szempontból mennyire volt helytálló és megalapozott. Az azonban bizonyos, hogy büszke, a nemzeti identitás és erkölcs talaján álló döntés volt, ami azóta múltunk és közösségi létünk részévé vált. Közösen mutatjuk fel most ezt az értéket és állítjuk a jövőben minkálkodók elé.

Három kérdés

Dr. Imre László professor emeritus: A debreceni trónfosztás, egy évforduló tanulságai
3 kérdéssel szembesít bennünket az évforduló: mit illik, mit lehet és mit muszáj tenni egy ilyen évfordulón? Illik felidézni az eseményeit, lehet számot vetni azzal, hogy a debreceni trónfosztásnak milyen dicső eredményei és milyen sajnálatos következményei is voltak. Muszáj a nagy nap eseményeit úgy értelmezni, hogy a jelen és a jövő döntéseiben eszméltető tanulsággal szolgáljanak.

– Barak Beáta –