A tradicionális mese az életre nevel

Akt.:
A nagy választékból nehéz eldönteni, melyik mese a megfelelő
A nagy választékból nehéz eldönteni, melyik mese a megfelelő - © Illusztráció: Molnár Péter
Debrecen – A ma ismert műmesékből éppen a gyerekek számára hasznos tartalom hiányzik.

A mai könyvmeséknek semmi köze a tradicionális meséhez. Ez olyan történet, amit az eredeti, paraszti lokális környezetben felvettek, nem írtak át, hanem nemzedékről nemzedékre mondtak. Itt a szóbeliség kultúrája élt, eredetileg énekelve mondták el. A mesesohasem íródott gyerekeknek, sohasem szórakoztatás volt a célja. Évszázadok óta hármas haszna van: a felgyülemlett tapasztalatokat bölcsességként adta tovább, a közösségek erkölcsi rendjét közvetítette és túlélési stratégiát tanított meg. Megtanítják az embert arra, hogy különböző léthelyzetekben milyen sorsok között választhat a könyvmesékkel ellentétben – hangsúlyozta Bálint Péter, a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar dékánja, aki hozzátette, intézményükben a felsőoktatásban egyedülálló módon tizenöt éve hazai és nemzetközi mesekutató központ működik, amely az egész Kárpát-medencére kiterjed.

Nem az, amit annak hiszünk

Az ismert műmesék – például a Grimm és La Fontaine művek – egy-két oldalasak, röviden átadhatók, irodalmilag át vannak írva, semmi közük az eredetihez, hangsúlyozta a dékán. – Ezekben csak jók és gonoszok vannak, ami nem lehet igaz. A tradicionális mese valamilyen hiánnyal kezdődik, a hősnek meg kell valósítani önmagát. Minden ismert élethelyzet megjelenik benne: testvéririgység, gonosz anyatípus, halál, gyűlölködés, gyilkosság. Ezek a legtöbb család életében megtalálható esetek, de a gyerek előtt tabunak számítanak. A hagyományos mesékben sors­megoldó képlet van, ami a műmesékből hiányzik, pontosan azokat az ismereteket nem szerzik meg a gyerekek, amelyek felkészítenék őket az életre. A dékán szerint fokozza a problémát, hogy a könyvpiacon a gyerekkönyv részesedés a legnagyobb és a hatalmas választékból nehéz eldönteni, melyik mese a megfelelő. – A hallgatók és a már végzett óvónők számára is kérdés, hogy milyen mesét kell olvasniuk. Nem tanítják a magyar szakon, teljesen megszűnt az erről való beszéd és a hagyományos szövegekhez való viszony is. Ha nem ismerünk tradicionális meséket, még mindig az a legjobb megoldás, ha a család történetét kezdjük el mesélni – javasolta a mesekutató.

A jellemfejlődést segíti

– Általában ma már nem mesélünk a gyereknek. A mesemondók, népdaléneklők és néptáncosok száma jelentősen megcsappant – hangsúlyozta Bálint Péter, aki úgy tartja, mindezek a magyar beszédhez hasonlóan, mint nyelv vannak jelen. – Ha egy nemzet leszokik ezekről, fogyatékos lesz, nem véletlen, hogy egyre nagyobb az igény a gyógypedagógiai képzések iránt – említette. – Amesét eredetileg „kitalálósnak” hívták. Tudok valamit a te sorsodról, amit nem mondhatok el, mondok egy tanmesét, ha te kitalálod, megoldottad a dolgodat – ismertette a dékán, aki hozzátette, a szülő nem segít a gyermekén azzal, ha megmondja neki a megoldást. Ha a gyermeket megfosztjuk a népzenében, énekben, táncban és mesében megtalálható tradicionális tapasztalattól, meggátoljuk abban, hogy azzá legyen, amivé lennie kell.

HBN–VK








hirdetés