A tét a kilencedik hely

Kállay Márknak komoly kérője akadt ugyan, de ő marad Debrecenben
Kállay Márknak komoly kérője akadt ugyan, de ő marad Debrecenben - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A debreceniek nem foglalkoznak azzal, hogy papíron jobb a BVSC, győzni mennek.

Miután nagy küzdelemben mindkét Vasas elleni összecsapáson 12–10-re alulmaradt a DVSE a férfi vízilabda OB I. rájátszásának első fordulójában, így a BVSC Wáberer alakulatával szemben folytathatják a cívisvárosiak szerdán 19 órától – a tét a kilencedik hely.

Märcz Tamás tanítványai a Kaposvárral csatáztak, előbb 12–10-re, majd 13–12-re nyertek, így összekerültek Varga Tamás alakulatával és ellenük folytathatják az egyik fél két győzelméig tartó párharcot.

A közelmúltban, még április elején az alapszakasz során találkoztak a felek, akkor 13–13-as döntetlennel zárult az összecsapás. Azon a meccsen öt góljával a Debrecen csapatkapitánya, Kállay Márk bizonyult a legeredményesebbnek a hajdúságiak közül. – Szerencsére tudtam élni a lehetőségekkel, nem tagadom, jó érzés volt annyi gólt szerezni, de ami ennél is fontosabb, hogy értékes találatokkal tudtam segíteni csapatomat – emlékezett vissza a balkezes pólós.

Kilépni rájuk

Kállay szerint a realitások szerint alakult a Vasas elleni párbaj, noha a 7-10. helyért harcban lévő gárdák közel hasonló kvalitásúak, a papírforma mégis a fővárosiak mellett szólt. Ennek megfelelően nem is keseregnek, hanem a következő feladatra koncentrálnak, hiszen komoly csata várható a BVSC-vel szemben is. – Ellenfelünk papíron jobb nevekből áll, mint mi, nagyobb költségvetésből is dolgozhatnak, de ezekkel nem foglalkozunk, győzni megyünk a Szőnyi úti uszodába. Természetesen tudjuk, kik azok az emberek, akikre érdemes fokozottabban figyelni, rájuk hamarabb ki kell lépni, hogy ne legyen esélyük lövésre. A védelmünket is úgy kell megszerveznünk, hogy hét-nyolc gólnál nem kaphatunk többet – vélekedett a csk, aki úgy határozott, hogy jövőre is a debrecenieket erősíti. – Megkeresett egy fővárosi gárda, mely jelenleg az elődöntőben érdekelt, viszont olyan terveket vázoltak fel nekem a DVSE-nél, melyek csábítóbbnak tűntek – árulta el a vízilabdázó.

HBN








hirdetés