2012.02.3 18:07; Frissítve: 2012.02.3 18:07


A Tesco reméli, hogy hamarosan befogadhatja az Erzsébet-utalványt

Budapest, 2012. február 3., péntek (MTI) – A Tesco reméli, hogy hamarosan megállapodik a Nemzeti Üdülési Szolgálattal, és az áruházlánc üzleteiben is lehet majd fizetni az Erzsébet-utalványokkal – tájékoztatta a Tesco Global Áruházak Zrt. az MTI-t pénteken.

Az elmúlt időszakban érdemi tárgyalást folytattak a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. (NÜSZ) vezetőivel az utalvány elfogadásának lehetőségéről – hangsúlyozta a Tesco közleményében, cáfolva ezzel az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) korábbi közlését, amely szerint a szolgálat nem folytatott érdemi tárgyalásokat az elfogadóhelyi szerződésről a nemzetközi láncokkal.

A szövetség közleményt adott ki arról pénteken, hogy az Erzsébet étkezési utalványt elfogadó helyek listáján továbbra sem szerepel élelmiszert árusító nemzetközi üzletlánc, áruház (szupermarket, hipermarket, diszkont).

Azt kérte az OKSZ, hogy a kibocsátó jelöljön ki a nemzetközi áruházak részére az érdemi tárgyalásokra időpontot és helyszínt, és érdemi egyeztetésre adjon felhatalmazást képviselőjének.

A szövetség közleményében azt írta, hogy a tárgyalásra a szervezet tagjai, a nemzetközi áruházak bármilyen időpontot és bármilyen helyszínt elfogadnak, a szövetség bármely nemzetközi áruházlánc elérhetőségét kész megadni.

Az OKSZ szerint aggályokat vet fel, hogy a Nemzeti Üdülési Kft. nemzetközi láncokat kizáró üzleti magatartása összhangban van-e a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvénnyel. Kérdéses, hogy az uniós jogrend és annak szellemisége engedi-e a nemzetközi láncokat egyoldalúan kizáró magatartást az Erzsébet-utalvány elfogadóhelyei közül – írták a közleményben.

Mint fogalmaznak, a hazai vállalkozások előnyhöz juttatását mindig elfogadja a szövetség, ha az nem ütközik a hazai, vagy a nemzetközi jog előírásaival, erre az Erzsébet-utalvány esetében is van lehetőség, amihez viszont nem kell kizárni a rendszerből a nemzetközi láncokat.

- MTI -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
A szakszervezetek összeállították javaslataikat a Munka törvénykönyve átmeneti szabályairól
Budapest, 2012. május 16., szerda (MTI) - A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) [...] tovább »
MNB-konferencia: további jelentős forráskivonás várható Magyarországról
Budapest, 2012. május 16., szerda (MTI) - A Magyar Nemzeti Bank várakozásai szerint 2014-ig további jelentős, [...] tovább »
Pusztaottlaka önkormányzata visszautasítja az LMP vádaskodásait
Budapest, 2012. május 16., szerda (MTI) - Pusztaottlaka Önkormányzatának képviselő-testülete visszautasítja az [...] tovább »
Az NFA biztosítja az állami földterületet a Start közfoglalkoztatási programhoz
Budapest, 2012. május 16., szerda (MTI) - A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) a közfoglalkoztatási programok [...] tovább »
Fitch: Közép-Kelet-Európa megtorpan, Magyarországon és Csehországban nem lesz idei növekedés
London, 2012. május 16., szerda (MTI) - A tavalyi ütem felére lassul a tíz közép- és kelet-európai EU-tagállam [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés