A kormány szerint a referendum eredményként igen nehéz helyzet jön létre az egészségügyben, a Fidesz viszont úgy ítéli meg, van megoldás.
Horváth Ágnes egészségügyi miniszter azt mondta, hogy a kilakult helyzetért nem a szavazók, hanem azok a pártok felelősek, amelyek a referendumot kezdeményezték.
Úgy fogalmazott, hogy felelős párt még ellenzékben sem tesz ilyet. Kritizálta a Fideszt, amiért az szerinte sem a népszavazás előtt, sem azóta nem jelölt meg olyan valóban elkölthető forrást, ahhonan pótolni lehet a kieső bevételeket. Horváth Ágnes megalázónak tartja, hogy a Fidesz olyan összegekből akarja fedezni a kieső bevételeket, amelyet az ország egyszer már elköltött.
Az egészségügyi miniszter párbeszédet kezdeményez az orvosokkal a kárenyhítés ügyéről. Mint mondta: azt is tisztázni kell, hogy a vizitdíj korábbi kompenzálásaként biztosított támogatásokkal mi legyen. Leszögezte, hogy a kisnyugdíjasoktól ezt a kiegészítő összeget semmiképpen sem vonják el.
Hiller István, oktatási miniszter azt hangoztatta: a kieső tandíjbevétel miatt a felsőoktatás szinvonalának emelkedése semmiképpen sem áll le, ám mindenképpen lassul.
Varga Mihály, a Fidesz előterjesztője hangsúlyozta: a kialakult helyzetért nem az emeberek és nem is a Fidesz a hibás, hanem azok, akik korábban azt hazudták, hogy nem lesz tandíj, vizitdíj és kórházi napidíj.
A politikus érthetetlennek ítélte, miért mondja a kormányzat azt, hogy nincs miből pótolni a hiányzó bevételeket, hiszen a 2009-ben esedékes játékadót még nem költhették el. Leszögezte: nem igaz, hogy olyan helyzet alakult ki, amelyet ne lehetne kezelni.
|
Fidesz – a működtetés nem kormányzati kegy
|
| A Fidesz szerint az egészségügy és az oktatás megfelelő színvonalú működtetése nem kegy a kormányzat részéről, hanem kötelesség. Ezért az ellenzéki párt nem érti, hogy a kormányzat miért dacol és miért akar büntetni a népszavazási eredmények miatt.
Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke keddi sajtótájékoztatóján azt mondta nehéz higgadtan tudomásul venni a kormányzati reakciókat. Szerinte nem lehet azt mondani, hogy az emberek most a népszavazás után vessenek magukra, az egészségügy és az oktatás színvonala nem fog emelkedni. Pokorni több olyan pontot is felsorolt a sajtótájékoztatón, amelyek megvalósításához pénzre nincsen szükség, ám azoktól emelkedne a felsőoktatás színvonala. Ilyen például, hogy változtatni kell a felsőoktatási akkreditációs rendszeren, hogy szabályozott formát szükséges adni a gazdaság szereplőinek bevonására. Varga Mihály, alelnök reményét fejezte ki, hogy a kormányzat megfontolja azokat a javaslatokat, amelyeket a Fidesz tett a népszavazási eredmények kapcsán kieső bevételek pótlására. A politikus azt is reméli, hogy a kormányzat nem költötte el már az idén azokat az összegeket, amelyeket a költségvetés csak jövőre vár a játékadó bevételekből. |
|
A vizitdíjat ellenzi, az abból befolyt összeg pótlását azonban elengedhetetlennek tartja a Magyar Orvosi Kamara
|
| A Magyar Orvosi Kamara (MOK) levélben hívta fel a miniszterelnök, a pénzügyminiszter, az egészségügyi miniszter és a Parlament egészségügyi bizottságának elnökének figyelmét arra, hogy az egészségügynek szüksége van a vizitdíj és kórházi napidíj eltörlésével kiesett összegre – közölte Éger István, a kamara elnöke keddi sajtótájékoztatóján. Hozzátéve: örömteli volt a vasárnapi népszavazás eredménye, amely eltörölte az említett díjakat.
Levélben fordult kedden a MOK Gyurcsány Ferenc miniszerelnökhöz, Veres János pénzügyminiszterhez, Horváth Ágnes egészségügyi miniszterhez, valamit a Parlament egészségügyi bizottságának elnökéhez, Kökény Mihályhoz a vizit- és kórházi napidíj pótlása miatt. Az egészségügy, és különösen házorvosi alapellátás nem tudja nélkülözni ugyanis azt a pénzt, amit nem jó tecnikával, nem jó filozófiával, de a vizitdíjból megkapott – fogalmazott Éger István. A MOK elnöke felhívta a figyelmet, hogy az általuk javasolt praxisfinanszírozási szint elérése a biztonságos egészségügyi ellátás szempontjából kulcskérés, a költégvetés szempontjából pedig kicsi tétel. Hiszen az egész háziorvosi kassza egyéves teljes bekerülési költsége nem éri el a 70 milliárd forintot 2008-ban. A kamara szerint ezt az összeget meg kellene duplázni jövőre – fejtette ki Éger István. Az elnök hozzátette: a kamara tisztában van azzal, hogy az általuk részletezett költésvetésvetés szerinti praxisfinanszírozási tervezet megvalósítása ebben az évben nem feltétlenül lehetséges. Értelmes együttműködést és tűzszünetet szorgalmaz a kérdésben a MOK – szögezte Éger István. Hozzátette: akkor lenne szó “háborúról, ha a vasárnapi népszavazás utáni első politikusi nyilatkozatokat valóban komolyan gondolták volna azok, akik tették. Most már úgy látják, hogy nem voltak ezek komolyak” – fogalmazott. |