A taktika kész, jöhet a rangadó

A taktika kész, jöhet a rangadó
© Fotó: HBN
Debrecen – A Loki mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a Fehérvár ne most biztosítsa be első helyét.

A listavezető Videoton látogat a Nagyerdei Stadionba, vagyis a címvédő DVSC-TEVA otthonába szombaton 14 órától az OTP Bank Liga 26. fordulójában. Nem túlzás a rangadó jelzővel illetni ezt az összecsapást: egyrészt, a közelmúltban „verte ki” a Ligakupából a fehérváriakat a Loki, ami biztosan piszkálja a vendégek csőrét, másrészt pedig amennyiben a Vidi győzni tudna, és a Fradi pontot vagy pontokat veszít Pécsen, akkor bebiztosítanák bajnoki címüket a Fejér megyeiek. Persze, ehhez Kondás Elemér tanítványainak is lesz egy-két szavuk, mivel ők szeretnék megtartani minimum a negyedik helyüket, vagy adott esetben felkapaszkodni a dobogóra.

A statisztikák alapján egyértelműen a piros-fehérek a slágermeccs esélyesei: a Loki eddig harmincat nyert meg a két együttes egymás elleni élvonalbeli találkozóiból, a Vidi húsz alkalommal járt sikerrel és tizennégyszer döntetlenre végeztek a felek. Ráadásul 2001 nyarán fordult elő utoljára, hogy a piros-kékek sikerrel jártak Debrecenben.

Ami a 2014/15-ös bajnoki kiírást illeti: október 19-én, Székesfehérváron 2–1-re győzött a DVSC, mely a legutóbbi fordulóban a Budapest Honvéd otthonában 1–1-et ért el. Érdekesség, hogy azóta viszont nem kaptak ki a Carillo-tanítványok az NB I-ben, akik a múlt héten 4–0-ra diadalmaskodtak a Pécs ellen.

Nyerni akarnak

A Loki válogatott középpályása, Varga József portálunk érdeklődésére elmondta, annak ellenére, hogy az éllovast fogadják, nem készültek a héten másképp, mint szoktak, persze ez nem jelenti azt, hogy ne lennének tudatában a találkozó fontosságával. – A motivációval biztosan nem lesz gond, nyerni akarunk, nem szeretnénk, hogy épp velünk szemben biztosítsa be első helyét a Videoton! – jelentette ki ellentmondást nem tűrően Varga, aki bízik benne, riválisuk nem húz váratlant.

– Jól ismerjük egymást, idén is találkoztunk már nemegyszer, egy jó csapatról van szó, viszont mi is remek gárda vagyunk, és nem fogjuk könnyen adni magunkat, sőt! Múlt héten a Ligakupában saját otthonukban győztük le 2–0-ra a fehérváriakat, amivel alaposan megleptük őket, nem hiszem, hogy erre számítottak volna, pláne úgy, hogy nem a megszokott összeállításunkban léptünk pályára. A győztes taktika a fejünkben van, reményeink szerint ez a játékban is működni fog – fogalmazott a védekező középpályás.

Ahogy arról már beszámoltunk, többen is betegséggel, illetve sérüléssel bajlódtak a cívisvárosiak közül, Varga elmondta, szerencsére kezd rendeződni a helyzet ezen a téren, a múlt heti hiányzók közül lesznek, akikre számíthat a szakmai stáb szombaton.

Mint ismert, május elsején lesz egyéves a Nagyerdei Stadion, a debreceniek bíznak benne, ha annyian nem is, mint egy éve, de sokan kilátogatnak majd a Vidi elleni rangadóra, ugyanis nagy pluszt jelent számukra a közönség buzdítása.

A Videoton kedden az Újpest elleni diadalával bejutott a Magyar Kupa fináléjába, ahol a Fradival találkozik majd. A vidi.hu-nak nyilatkozva Nikolics Nemanja elmondta, nagyon várják a döntőt, de előtte még komoly feladatuk van, szeretnék minél hamarabb megnyerni a bajnokságot.

HBN








hirdetés