A több évtizedes munka gyümölcse: Hajós Alfréd-díj

A több évtizedes munka gyümölcse: Hajós Alfréd-díj
A városi közgyűlés elismerő kitüntetéssel jutalmazta Giczei Csaba áldozatos munkáját.

Atlétika. Nemzeti ünnepünkön, október 23-án az ünnepi közgyűlés keretein belül idén is átadták a Hajós Alfréd-díjat. A kitüntető díjat – amelyet Debrecen Város Közgyűlése alapított 1995-ben – a város sportéletében kimagasló eredményeket elérő sportolók és magas színvonalú sportszakmai munkát végző sportvezetők, edzők kapják, akik határon innen és határokon túl öregbítik a város hírnevét. Ebben az esztendőben Giczei Csaba atlétaedző, egykori atléta érdemelte ki a dicső címet, ugyanis személye meghatározó a cívisváros atlétikai életében.

Sikeres pályafutás

– Teljesen meglepett a hír, hogy ekkora kitüntetésben részesülhetek. Megmondom őszintén, nem számítottam rá, de nagyon boldog vagyok, hogy elismerték a munkásságomat – fejezte ki örömét a Napló kérdésére Giczei Csaba. – Az edzősködéshez megvoltak az alapjaim, hiszen 20 éven keresztül versenyeztem, 400 méteres gátfutsában. Pályafutásom sikeres volt, amellett, hogy csak első osztályú versenyeken álltam rajthoz, a válogatottként is megmutathattam tudásomat; a legjobb időeredmény amelyet elértem salakos pályán, 53:04 volt.

Nem fordított hátat

– Az aktív pályafutásom befejeztével nem fordítottam hátat a sportágnak, azóta is az atlétikának élek, és immáron közel negyven éve vagyok az edzői pályán. Jelenleg két tanítványom van – Koroknai Tibor és Koroknai Máté –, akik sorra érnek el kimagasló eredményeket a különböző versenyeken. Az edzősködés mellett városi és megyei versenyeken veszek részt bíróként, szervezőként, de közreműködtem már világversenyen is – ismertette röviden a pályafutását az atlétika edző, aki azt is elmondta, hogy ameddig teheti, szeretne részese maradni Debrecen város atlétikai életének. HBN

Pályaútja

Giczei Csaba atléta edző és sportvezető, technikai igazgatója volt 2001-ben az Ifjúsági Atlétikai Világbajnokságnak, a 2006-os Utcai Futó Világbajnokságnak, valamint a 2007. évi U23-as Atlétikai Európa-bajnokságnak. Tanítványai közül többen vettek részt nemzetközi nagy versenyeken. 1990-ben elnyerte a Magyar Atlétikáért-díj bronz fokozatát, 1998-ban és 2002-ben pedig a Magyar Atlétikáért-díj ezüst fokozatát.