2012.03.25 18:54; Frissítve: 2012.03.26 07:35


A szomszédvárak csatáját a debreceniek bírták jobban, és megérdemelt győzelmet arattak a Nyíregyháza fölött

A szomszédvárak csatáját a debreceniek bírták jobban, és megérdemelt győzelmet arattak a Nyíregyháza fölött
Kosárlabda – A kosárlabda NB1/A 23. fordulójában találkozott a Marso-Vagép NYKK és a Factum Sport Debrecen csapata a nyíregyházi Bujtosi Szabadidőcsarnokban.

alt hiba beküldése

Nem kímélték egymást a csapatok, és már a mérkőzés elején egymásnak estek. Szép számmal potyogtak a kosarak mindkét oldalon, ám a Factum – ha minimálisan is – tartotta a két csapat közti különbséget. A szabolcsiak erejét felemésztette az eredmény utáni futás, bár az első félidőben többször is a maguk javára fordították az eredményt, megőrizni azt nem tudták hosszabb ideig. Az első negyedet egy, míg a másodikat már ötpontos előnnyel zárta a Factum.

Kiélezett hajrá

A befejező harmadban kisebb zavar támadt a debreceni fejekben, és hosszabb kihagyás után ismét vezetést szereztek a vendéglátó nyíregyháziak, de a Factumnál mindig a legjobbkor dobtak sikeres triplát. A véghajrában ismét fej-fej mellett küzdöttek a felek, és csak az utolsó pillanatban dőlt el a találkozó sorsa, mivel Warrick, a NYKK legjobbja kihagyta a kihagyhatatlant, így a Factum 2 pontos győzelmet aratott. Ezzel a sikerrel a Factum zsinórban negyedik győzelmét ünnepelhette.

 

Tények:

Marso-Vagép NYKK Factum Sport Debrecen 88-90 (25-26, 18-22, 21-18, 24-24)

Bujtosi Szabadidő Csarnok, 800 néző

V.: Valovics I., dr. Hegedus T., Gál J. (Szaniszló)

NYKK: FEKETE 18/3, Warrick 25/6, MOHÁCSI 18/3, Kandics 7, Miskovics 10. Csere: Sitku 10, Nagy K. -, Polyák -.

Factum Sport: INGRAM 25/6, Boros 4, Moore 15/6, SCHACHTNER 17/9, SZABÓ M. 27/3 Csere: Vas -, Papp T. 2, Kovács I -.

Kipontozódott: Boros (36. perc), Fekete (40. perc).

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Alexandra, a nap szépe

Alexandra, a csinos debreceni lány első alkalommal volt fotózáson, ahol elmondása szerint nagyon jól érezte magát és már nagyon várja a következőt.
tovább »


Login2