A szocreál nem szitokszó, avagy miért nem bontják a Nagyállomást?

Akt.:
Nagyállomás, Debrecen
Nagyállomás, Debrecen - © Fotó: Matey István
Debrecen – Érdekes egybeesés történt néhány napja. Megjelent a Naplóban egy cikk Orosz Csabától, melyben a Nagyállomás főépületének bontását hiányolja annak apropóján, hogy a főépületét védetté nyilvánították – mondván: az egy kőkemény szocreál épület, amely a múltat idézi. Nemrég szintén a Napló közölt egy olvasói véleményt, miszerint az egyik felújított Piac utcai épületről le kellene verni a szocreál domborművet, mert munkásjelenete a zsarnoki időkre emlékeztet.


A Cívis Ház zrt. által kiadott VKM magazin legújabb száma ekkor éppen a nyomdában volt. A magazin rendszeresen két oldalban foglalkozik a debreceni építészet történetével. Most éppen a szocreál építészet a téma, éppen amiatt, mert egyre inkább érzékelem, hogy annak értékei komoly veszélyben vannak. Ráadásul a stílussal kapcsolatosan súlyos tévedések léteznek, a legtöbben nem is tudják, valójában mit is takar ez az irányzat. A szocreál ma egy olyan szitokszó, amelyet ha ráhúznak valamire, az pusztulásra van ítélve.

Nem akarok belemenni a szocreálnak mint önálló építészeti stílusnak az elemzésébe. A Naplóban megjelent írás szemlélete ugyanis nem csupán a szocreálról, esetleg a modernről, a klasszikus stílusokról szól, hanem arról a tendenciáról, amely évszázadok óta létezik, de napjainkban egyre inkább erősödőben van.

A társadalom egy részének igénye az, hogy ha letűnik egy rendszer, annak az írmagját is ki kell irtani, szobraival, épületeivel, irodalmával – szóval teljes kultúrájával együtt. Pedig azt látni kell, hogy a totális rendszerek hozták létre a legnagyobb alkotásokat, különösen vonatkozik ez az építészetre. A fáraók Egyiptomától a Római Birodalmon, a Napóleoni Franciaországon, a náci idők Európáján keresztül a kommunizmuson át egészen a mai olajbirodalmak és gazdasági nagyhatalmak gigantomán építészetéig. Ha minden, ezekben a korokban létrejött alkotást elpusztítottak volna, ma szinte semmi nem maradna a világ művészettörténetéből.

Nap mint nap halljuk a híreket arról, amit a tálibok vallási okokra hivatkozva művelnek az ezeréves emlékekkel. Ahogy nyilvánvalóan nem lehet a Nagyállomás jelentőségét összevetni Palmüra romvároséval, azokat sem lehet a buldózerrel romboló tálibokhoz hasonlítani, akik a Nagyállomás lebontását ideológiai alapon követelik. De azért a hasonlatosság elgondolkoztató.

Az értékvédelmet eredetileg azért találták ki, hogy régi emlékeket megőrizzük – már ami megmaradt. A tendencia ugyanis az, hogy a stílusváltás után a korábbi alkotásokat semmibe nézzük, hagyjuk állagukat leromlani, ezáltal pusztulásra ítéljük azokat. Majd a néhány túlélőt értéküktől függetlenül elsősorban azért védjük, mert régi és ritkaság.

Debrecenben számtalan az új színvonalas épület. Az Egyetem épületei, a Modem, az ítélkezési központ, a stadion, könyvtár, a bevásárlóközpontok, új templomok, de még egyes lakóházak is mind mind hosszútávra megmaradó emlékek. Sok esetben ezeket elkészültük után rövid idővel kezdik eltorzítani és az enyészet útjára taszítani. Az lenne a jó, ha felismernénk a legújabb alkotások között is a legjobbakat, és létrejöttük után azonnal védelemmel látnánk el, időt adva a későbbi koroknak, hogy állapotuk megőrzésével megítélhessék, mi képez igazán értéket.

– Kováts Ákos építész, a Cívis Ház Zrt. vezérigazgatója –


Védett lesz a Nagyállomás
Debrecen – Lényegében nem változik majd a Nagyállomás a főpályaudvar építése során.


Mi a véleménye?

A fentebb felvetett témáról szívesen olvasnánk más véleményeket is: szakemberekét, városlakókét. Az előbbiek közül a Napló megkérdez néhány építészt, de szívesen helyt adunk majd a nem szakmabeliek véleményének is. Ha szívesen megosztják, küldjék a naplo@naplo.hu címre. A tárgyba írják az itt látható címet: Védett épület a Nagyállomás.








hirdetés