A szoboszlói Thököly diákjai voltak a legjobbak

A szoboszlói Thököly diákjai voltak a legjobbak
Hajdúszoboszló – Hatszázötven iskola nevezett ebben a tanévben a 2. korcsoportos (szül. 2006-2007.) labdarúgó diákolimpiára. A körzeti és megyei fordulók után a húsz bajnok jutott be a május közepén, Fonyódligeten megrendezett országos diákolimpiai döntőbe.

A hajdúszoboszlói Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola rendszeres résztvevője a döntőknek, hiszen 2008 óta minden tanévben sorra nyeri a megyei döntőket. Országos döntőn is értek már el szép eredményeket, háromszor is második helyet szereztek. Az idei fináléban azonban már országos szinten sem volt náluk jobb együttes, így a kétnapos torna végén, egy székesfehérvári gárdát legyőzve lettek bajnokok a szoboszlói gyerekek.

HBN


Csapattagok: Farkas Kevin,Nagy Milán, Kovács Kristóf, Sain Balázs, Bordán Attila, Potor Márk, Szabó Olivér, Kis Gyula, Nagy Ignác, Oláh Hunor

Testnevelő: Szücs János








hirdetés