A szoboszlói húzása miatt vádat emelnek Repülős Gizi ellen

A szoboszlói húzása miatt vádat emelnek Repülős Gizi ellen
© Fotó: police.hu
Hajdúszoboszló – A hajdúszoboszlói rendőrök vádemelési javaslattal befejezték a nyomozást K. Sándorné B. Gizella ellen.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrség ügyeletére 2015. szeptember 20-án 9 óra 31 perckor arról, hogy hajdúszoboszlói házába hazaérve egy idős nőt talált az egyik szobában, ahol az asszony éppen kutatott a szekrényben. A sértett visszatartotta a hívatlan vendéget a járőrök helyszínre érkezéséig. A rendőrök igazoltatták a 88 éves K. Sándorné B. Gizellát, akit bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállítottak a rendőrkapitányságra. A nyomozók a nőt gyanúsítottként kihallgatták, aki állítása szerint csupán szállást keresett és az eső miatt ment be a legközelebbi házba.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az idős nő ellen a lopás vétség kísérlet megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés