A szlovák külügyminisztériumba kérették a magyar nagykövetet Kövér László kijelentései miatt

Pozsony – Bekérette a szlovák külügyminisztérium hétfőn Magyarország pozsonyi nagykövetét, Czimbalmosné Molnár Évát Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének a cseh sajtóban tett kijelentései miatt – közölte honlapján a szlovák külügyi tárca.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Právo című cseh lapban múlt pénteken megjelent interjújában a Benes-dekrétumokat érintve kijelentette: “egyáltalán nem lett volna szabad, hogy a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság az Európai Unió tagjává váljanak, amennyiben jogrendjükben egy olyan törvény van, amely a kollektív bűnösség elvén alapul”.

A szlovák külügyminisztérium nyilatkozatában hangsúlyozta: Szlovákia és Magyarország kapcsolatai – a két kormány igyekezetének köszönhetően – jelenleg történelmileg a legjobb szinten vannak. A két fél között zajló párbeszéd és együttműködés intenzív, ami bilaterális szinten túl a visegrádi négyek keretében és az összeurópai témák tekintetében is megfigyelhető – fűzte hozzá a nyilatkozatában a szlovák külügyminisztérium, megjegyezve: ezért érthetetlen, miért érzi szükségét Kövér László, hogy Szlovákia és újabban Csehország címére tett sértő kijelentéseivel megzavarja ezt a pozitív hangulatot.

“Kövér László legújabb kijelentései, miszerint Szlovákiának és Csehországnak nem kellett volna az EU tagjává válnia, szakmaiatlanok, és nem felelnek meg a kölcsönös kapcsolatok színvonalának” – írta a szlovák szaktárca, hozzátéve: elvárják, hogy a jövőben Kövér László tartózkodjon a hasonló kijelentésektől.

– MTI –








hirdetés