A színpadon a férj az úr

A színpadon a férj az úr
Sajátos értelmezésben játsszák a Csokonai Színházban Shakespeare A makrancos hölgy című vígjátékát Szergej Maszlobojscsikov rendezésében.

A bonyolult szerep- és ruhacserék miatt nehezen követhető előadás azért számos kacagtató pillanatot is tartogat. S bár estéről estére megtelik a nézőtér („miket tud ez a Sekszpír Viljam?”), nem váltja be a hozzá fűzött reményeket.
Még el sem kezdődik az előadás, már füsttenger borítja a színpadot és a nézőteret. A rendszeres színházba járó – anélkül, hogy belenézne a műsorfüzetbe – azonnal konstatálja: Maszlobojscsikov visszatért. Az ukrán művész eddigi debreceni munkái (West Side Story, Tosca) finoman szólva sem arattak túl nagy sikert a cívisvárosban.

 A közönség legfeljebb egy füstbe ment tervre emlékezhet. Most sem volt ez másként – már ami a homályt illeti –, ám a baljós kezdet folytatása már közel sem annyira ködös, mint amire számítani lehetett. Jó hír: lehet látni a színészeket, még ha – időnként a nagy csatazajtól – hallani nem is mindig sikerül. Ez is valami. Sőt még sikerült rácáfolnia az ismert közmondásra, ugyanis nála nemcsak a szépre, azaz a nőre száll a füst, hiszen a produkcióban mindössze egyetlen szereplő, Szűcs Nelli képviselte a szebbik nemet.

Vélhetően ez azért történhetett így, mert a rendező nemcsak rajongója, hanem jó ismerője is a shakespeare-i színháznak, s előszeretettel nyúlt vissza a korabeli játékstílushoz, és a női szerepeket (Bianca, Özvegyasszony) – az említetten kívül – férfiakkal játszatja. Maszlobojscsikov hagyományainak megfelelően, ahogy a korábbi két alkalommal tette, ezúttal is – egy füst alatt megtervezte – a darab díszletét, melynek stílusa, formája kísértetiesen emlékeztet a Toscáéra. A nem túl látványos deszkaépítmény közepén egy kb. 45 fokban megdöntött lécekből álló, felnyitható tábla látható, oldalán két lefutóval, alatta karámszerű tér, mely elvileg a makrancos hölgy birodalmát jelölné ki. Ám a következetlen színészvezetésnek köszönhetően ez nem tölti be igazán a funkcióját, hiszen Katát csak az előadás elején tartja ott, a későbbiekben a címszerepet játszó színésznő az egész teret bejárja, uralja, és a rendező is csak ritkán él a térszerkezet adta szimultán játék lehetőségével. A szereplők testi épségüket sem kímélve, életveszélyes mutatványokat hajtanak végre e meredek, ráadásul – mindjárt a darab elején ráöntött víztől – csúszós falapon: fejjel lefelé legurulnak, lecsúsznak, ráesnek stb. Az ütések, zúzódások nyoma még a zsöllyékből is látszik egyik-másik színészen.
Keretjátékkal indul az előadás, s az alkotócsapat – mint színház a színházban, álom az álomban – ebből bontja ki a történetet. Mivel több a szerep, mint az aktor, nincs könnyű dolga a színészeknek, akik három-négy szerepet játszanak fejenként, de nincs egyszerű helyzetben a közönség sem, amely – még ha ismeri is a művet – alig, vagy csak nehezen tudja követni az átváltozásokat. Pláne, hogy a szerepek nem különülnek el igazán ruhák tekintetében. Balla Ildikó egysíkú jelmezei ugyanis nem segítik a megértést. Kóti kardinális kérdése sokunk fejében megfogalmazódott a nézőtéren: „Te most ki vagy?” vagy hogy „Ez most melyik színdarab?” S hát bizony csak nyomokban lehet ráismerni a shakespeare-i történetre.

Meghódítva betörni

A leginkább humorra hegyezett rendezés eredményeképpen Trill Zsolt Petrucchiója elsősorban remek bohóc, de a kelleténél kevésbé érzékelteti, hogy ő azért egy ízig-vérig férfi, egy macsó, akit éppen hím mivolta teszi alkalmassá arra, hogy meghódítson, vagy ha tetszik, betörjön egy nőt. S tudjuk Karinthy után, hogy amennyire férfi egy férfi, annyira lesz nő egy nő. Kata szerepében a feleség, Szűcs Nelli viszont pasikat megszégyenítő módon püföli a látókörébe keveredett delikvenseket, legyen az kérő, szolga vagy iskolamester. Nem gondolnánk, még a mai emancipált világunkban sem, hogy túl nőies vonás volna az agresszió. A hárpiából kezes báránnyá válás folyamata – mely egyébként a mű vezérfonala, alfája és omegája volna – itt némiképp lerövidült, hiszen Kata idejekorán, már az első csóknál érezhetően megtört, legalábbis „megroggyant”, beadta a derekát. Nem is az erőszaknak, az éheztetésnek, a megalázásnak következményeképpen, sokkal inkább a testi vonzalomnak, s a mindent elsöprő érzésnek. Így innentől nem tudott tovább építkezni, mint ahogy Trillnél sem volt annyira látványos az a metamorfózis, ahogyan pökhendi hódítóból szerelmes férfiúvá válik.

Harmadjára harmatosan

Ilyen előzmények után igencsak ellentmondásos a végén a makrancos hölgy nagymonológja, melyben ugye azt fejtegeti, hogy egy igazi, ideális férfiéért megéri engedelmesnek lenni. Nehéz elképzelni, hogy ez a vezérhím a Trill által megformált bohókás, komolytalan, érdekvezérelt alak volna.

A többi szereplő (Kóti Árpád, Mercs János, Jámbor József, Garay Nagy Tamás, Bakota Árpád) szívesen, kedvvel vesznek részt a játékban, különösen aktívak a beregszásziak (Rácz József, Ivaskovics Viktor, Kristán Attila, Varga József). A népszerű vígjátékot – tudomásom szerint – az elmúlt negyedszázad során harmadjára tűzte műsorára színházunk (1988-ban Horányi László és Deák Éva főszereplésével, illetve a mű alapján készült musicalt, a Kiss me Kate!-t 2001-ben). A három közül a Maszlobojscsikov-„dolgozat” a legsikerületlenebb.
– Hassó Adrienn –

INFO
A makrancos hölgy avagy a hárpia megzabolázása című előadást legközelebb április 24-én, szombaton tekinthetjük meg a Csokonai Színházban, 19 órától, Csortos Gyula-bérletben.