A színház jövőjéről, a jövő színházáról vitatkoztak a Kölcseyben

Akt.:
Debrecen – Kiszámítható művészi életpálya kialakítását szorgalmazta a szakszervezeti vezető.

– 1865-ben valakik nagyot mertek álmodni a városban és úgy gondolták, hogy Thália papjainak kőtemplomot kell építeni – jelentette ki Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális ügyekért felelős alpolgármestere a Kölcsey Központban tartott előadó művészeti szakmai konferencia sajtótájékoztatóján. Így folytatta: az azóta eltelt 150 év alatt nagy sikert ért el Debrecen, a színházból pedig neves igazgatók, színészek, rendezők, díszlettervezők „nőttek ki”. A Csokonai Színház az ország kultúrájában meghatározó szerepet töltött és telt be ma is – tette hozzá.

Csizmadia Tibor, a Színház és Filmművészeti Egyetem Színházművészeti Intézetének vezetője arról beszélt, hogy a fiatal művészek foglalkoztatását még akkor is preferálni kellene, ha az a társulatok számára kockázatot rejt.

Dr. Gyimesi László, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének főtitkára az állam és az önkormányzatok által fenntartott intézményekben dolgozó művészek számára a mainál kiszámíthatóbb életpálya kialakítását sürgette.

HBN-OCs








hirdetés