A szeretetük az igazi fizetség

Akt.:
Pákh Éva
Pákh Éva - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Rendkívüli hajtóerő, hogy megváltoztathatják jó irányban egy gyermek életét: mindennapi örömökről, nehézségekről beszélgettünk a Református Nevelőszülői Hálózat két tagjával.

– Mi olyan szülők vagyunk a férjemmel, akikhez elsősorban újszülött babák kerülnek. Bármikor csöröghet a telefon, ilyenkor egy-két mondatban elmondják, milyen gyereket kellene magunkhoz venni, nekünk pedig azonnal döntenünk kell, vállaljuk-e vagy sem. Jelenleg egy három hónapos kislány és egy hároméves kisfiú van nálunk – kezdi történetét Pákh Éva, aki négy éve dolgozik nevelőszülőként a hálózatnál.

A származás nem mérvadó

A cél mindig a „hazagondozás”, tehát, hogy a vér szerinti szülő alkalmassá váljon a gyerek visszafogadására. Ez azonban nem mindig sikerül, ilyenkor örökbe adás során próbálnak a nevelt gyerekeknek családot találni. – A férjem nagyon támogató és elfogadó, de a szülők és nagyszülők kezdetben nehezen tolerálták, hogy roma gyerekeket fogadtunk be. Nem értették, miért van erre szükség, de nálam nincsen származási kikötés. A vér szerinti gyermekeinknek sem volt könnyű, viszont egyre empatikusabbak és toleránsabbak lettek: a nyolcéves kisfiam, ha ma már ilyen babáról hall a hírekben, rögtön mondja, hogy hozzuk haza. Az egyetemista lányom pedig valódi pót-anyukaként segít. Szerencsére rövid időn belül a család minden tagja meglátta ennek a hivatásnak a szépségét, és segítenek mindenben, amiben tudnak – mondja.

Nehéz sorsok

A nevelőszülőkhöz került gyerekeket kivétel nélkül mind nehéz körülmények közül emelik ki. – Ő a hetedik kisbabánk, három naposan vettük magunkhoz. Az édesanyja lemondott róla, habár az apja nevelné, az ő életkörülményei nem alkalmasak erre. Most úgy tűnik, az anyja mégis csak vissza akarná kapni, de nem biztos, hogy jó szándékkal tenné – mutat Éva a kanapén fekvő kislányra. Mint kiderül, számára sem mindig könnyű a vér szerinti szülőkkel megtalálni a közös hangot. – Eddig még hála Istennek mindig sikerült. Nagyon sokat tanulok emberségből és elfogadásból a munkahelyemen. Nekünk lojálisnak és segítőkésznek kell maradnunk mindkét szülővel – fogalmaz. Kéthetente a kapcsolattartás során a vér szerinti szülők találkozhatnak gyermekükkel egy erre kialakított helyiségben, ahol magukra is maradhatnak vele.

Fotó: Molnár Péter Fotó: Molnár Péter ©

A másik gyermeknél már akadozó a kapcsolattartás, tér át Éva a hároméves kisfiú történetére. – Ő genetikailag nagyon terhelten született. Tíz napos kora óta van velünk, koraszülöttként jött világra, nagyon rossz az egészségi állapota, többek között vérzékeny is. Ezek miatt nem is terjesztik elő örökbefogadásra, de mi vállaltuk, hogy 18 éves koráig neveljük. Az ő édesanyja is súlyos állapotban van, immunbeteg. A kisfiú jövőre egy hagyományőrző óvodába fog járni, ahol többek között néptáncot és bábozást tanul majd. Nagyon jólelkű, jó szándékú kisfiú, nagyon erős érzelmi kötődésekkel.

Nem kedveli a bürokráciát

Beszélgetésünk közben hívják Évát telefonon, hogy elkészült a kislány születési anyakönyvi kivonata. – Még csak most van meg az irat, pedig a kislány már három hónapos. A bürokrácia nem működik jól, olykor fejetlenség és szakmai hozzá nem értés jellemzi. Elég csak az elmúlt hetek eseményeire gondolni, a gyermekbántalmazásra és éheztetésre. Ezt bátran ki merem jelenteni, hiszen én is szakember vagyok – állítja a harmadik diplomájára készülő nevelőszülő, aki jelenleg mentálhigiénés szakemberként dolgozik, családi-, pár- és egyéni terápiákat tart.

– Túlfizetve se vagyunk, habár kapunk alapbért, családi pótlékot és ellátmányt is, ezek nem fedeznek minden költséget, pláne nem a kicsi gyerekeknél. A mosógép napi szinten megy, gyakran kell orvoshoz menni, hét-nyolc gyerek után a babakocsi, a bébihordozó is elkopik, és a pelenka is drága – teszi hozzá Éva, aki mindezektől eltekintve mindennél jobban szereti a munkáját. A lakásukban két férőhely van, de szeretnének nagyobba költözni.

Könnyek nélkül nem megy…

– Mindig sírással válunk el tőlük – halljuk Pákh Évától –, de szerencsére eddig csak jó tapasztalatunk van, jó helyre kerültek a gyerekek. Habár mi nem kereshetjük őket, az ő családjuk igen, így mindenkiről tudjuk, hogy jól van. Ha csak egy pár hónapig is vagyok az életük része, úgy érzem, meg tudom alapozni azt a stabil mentális és érzelmi hátteret, amiből később a nagybetűs életben építkezni tudnak. Ha ezzel hozzá tudok járulni ahhoz, hogy ezek a nagy hátránnyal indult gyerekek felnőve jobban viselkedjenek, és ne váljanak bűncselekmény elkövetőivé, akkor én ezt megteszem. Úgy érzem, ezzel talán esélyt adhatok nekik egy más minőségű, jobb életre – mondja.

– Vass Kata –

 








hirdetés