A szenior világbajnokságra készülnek a debreceni úszók

A debreceni csapat
A debreceni csapat - © Fotó: Magánarchívum
Debrecen – A Debreceni Szenior Úszó Klub 32 fős csapattal szerepelt Hódmezővásárhelyen a fedettpályás országos szenior úszóbajnokságon, ahol a csapatversenyben 49 egyesület között a harmadik helyen végeztek.

A bajnoki címek és helyezések eldöntésén és a csapatverseny küzdelmein kívül az eddigi legnagyobb indulói létszámot (413 versenyzőt) mozgósító bajnokságon az idei szenior világbajnokságra is lehetett teljesíteni a nevezési szintidőket.

Mivel idén Budapesten és Balatonfüreden rendezik előbb a „fiatalok”, majd a szeniorok vizes világbajnokságát, a szokásosnál is nagyobb a vb iránti érdeklődés. Számos volt élversenyző tért vissza szeniorként, többségük Hosszú Katinka Iron Aquatics Masters csapatában versenyez, de a többi klub tagjai is lelkesen készülnek a világbajnokságra, köztük a Debreceni Szenior Úszó Klub húsz versenyzője.

A hódmezővásárhelyi országos bajnokságon Rentka László 12 egyéni versenyszámban indult, és valamennyiben bajnoki címet ért el. Bajnoki címeinek számát egy mix vegyes váltó győzelemmel is növelte, melynek érdekessége, hogy két férfi és két női versenyző alkotja a csapatot. A váltó további tagjai Éder Zsolt, Gombkötőné Tóth Ilona és Demkóné Balla Sarolta voltak. A debreceniek női vegyes váltója is bajnoki címet szerzett (Balázsiné Jaczkó Márta, Bujna Lilla, Mechler Andrea és Gombkötőné Tóth Ilona).

Négyszeres egyéni bajnok volt Krasznai Róbert, aki már számos világversenyen indult, és szenior világbajnoki bronzérem és Európa-bajnoki aranyérem is van a gyűjteményében.

Mechler Andrea a három mellúszó számban, 50, 100 és 200 méteren nem talált legyőzőre. Gombkötőné Tóth Ilona két bajnokságot nyert, Szántó Endre, Szikszai Brúnó és Szekeres Ákos egy-egy bajnoki címnek örülhetett.

Többszörös dobogós helyezett volt Kovács Lukácsné, Batta Gyula, Cseri Piroska, Szabados József, Miklós Attila, Éder Zsolt, Tóth Béla, Oláh Attila, Bujna Lilla, Balázsiné Jaczkó Márta, Bonivárt Ágnes és Othman Mohamed.

Egyéni versenyszámban egyszer állhatott dobogóra Demkóné Balla Sarolta, T. Kiss Jenő, Nemes Dániel, Forintos Attila, Molnár József, Bihari Árpád és Kiss Dániel. Váltóban volt érmes Salamon Tibor és Fazekas Miklós.

– Debreceni Szenior Úszó Klub –








hirdetés