Járvány

2020.03.20. 14:43

Szerdánként egy-egy koncertfilmet ad közre Ákos

A Kossuth-díjas zenész 11 héten át mindenki számára elérhetővé teszi az elmúlt 10 év koncerttermését, ráadásul korábban nem látott formában.

Tusnádfürdő, 2019. július 27. Kovács Ákos Kossuth-díjas énekes-előadóművész koncertet ad a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdőn 2019. július 27-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A Kossuth-díjas Ákos a következő 11 héten keresztül hetente új koncertfilmmel jelentkezik. Mindenki számára elérhetővé teszi az elmúlt 10 év koncerttermését, ráadásul korábban nem látott formában – írja az Origo.

Az ok természetesen a koronavírus miatti, a művészvilág mellett a legtöbb ember életét befolyásoló korlátozások. Az InfoRádiónak adott interjújában Ákos azt mondta, „a kreatív embereknek nincs más módjuk, hogy enyhítsék a saját tehetetlenségérzésüket, hogy megpróbáljanak segíteni másokon, meg magukon is, mint hogy valamilyen módon, a kreativitásukkal próbáljanak hozzájárulni ahhoz, hogy mások jobban érezzék magukat a bőrükben egy ilyen vérzivataros időszakban, mint amit most átélünk.”

Arra a kérdésre, hogy mi késztette a felajánlásra, Ákos azt mondta, „az ember szereti erősíteni magában és másokban is, hogy szükségünk van egymásra, szükségünk van arra, hogy fölemeljük magunkat, fölemeljük a szívünket, és valahogy humorral, jókedvvel próbáljunk egy nem humoros és nem jókedvű időszakot átvészelni.”

A koncertvideók minden szerdán, este 8 órakor kerülnek ki Ákos YouTube-csatornájára.

A muníciónk 11 hétre elegendő, nagyjából ennyi időt adunk a koronavírusnak, hogy kitombolja magát Magyarországon

– mondta Kovács Ákos. Az első videó március 18-án, szerda este került ki: a 2009-es Ákos 40+ című akusztikus, szmokingos jubileumi koncert teljes felvételét töltötték fel a csatornára. Egyébként a felvételek később is elérhetők lesznek.

Ákos a 2009-es koncertről azt mondta, „ez az egyetlen koncertünk, amely annak idején HD-ben is megjelent, az első magyar Blue-ray kiadványként ez már kapható volt”.

A második héten a 2010-es turnéfilmmel folytatják a sort, és egészen a 2018-as dupla Aréna-koncert felvételéig teszik elérhetővé az összes elkészült koncertfilmet.

Ezek HD-ben, teljes hosszukban még soha nem voltak láthatók az interneten – mondta el Ákos az interjúban.

Azt is mondta, „miután a 2020-as koncertszezon egyelőre még bizonytalannak tűnik, rendkívül sok előadásunk volt lekötve, nagyszabású bulik váltak bizonytalanná, és nem szeretnénk koncertélmény nélkül hagyni azokat, akik a munkánkra figyelnek – és bizonyos mértékben magunkat sem –, ezért az ötlet kettős.”

A már korábban rögzített nagyszabású koncertfilmek elérhetővé tétele mellett szombatonként kisebb kulturális produkciókkal, házi muzsikálással, esetleg versmondással, novellafelolvasással jelentkezik majd Kovács Ákos. Ezek is mind Ákos YouTube-csatornáján lesznek elérhetők.

Borítókép: Kovács Ákos Kossuth-díjas énekes-előadóművész koncertet ad a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdőn 2019. július 27-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában