A szegénység térségi bélyege

A szegénység térségi bélyege
© Fotó: Derencsényi István
A leszakadó térségeket jellemző adatok közül, talán a legbeszédesebb és egyben a legveszélyesebb is a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek aránya az iskolákban. Települések sora van ma a megyében, ahol hosszú ideje nem tudnak érettségizett gyereket felmutatni. Minél kisebb és szegényebb a falu, a kép annál lehangolóbb. L Ritók Nóra írása.

A beszédesség azért állja meg a helyét, mert tükröt tart elénk, a szegénység és az elmaradottság sajátos megjelenítésével. Bár 2013-ban változtattak a definíción, és ennek a hatására jóval kevesebb gyerek kerülhet ebbe a kategóriába, a meghatározáshoz olyan feltételeknek kell teljesülnie, mint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság (ami ugye az egy főre jutó jövedelemhez kötött), és a következőkből kettő: a szülők nyolc osztálynál nem magasabb végzettsége, a munkaviszonyban töltött meghatározott idő, és a lakhatási körülmények elégtelensége. Nos, ahol az ezek alapján készült statisztika magas számot mutat, az beszédesen mutatja a probléma mélységét is.

A veszélyesség pedig azért kapcsolódik ide, mert pontosan jelzi a jövőt. Aki közelről látja ezeknek a gyerekek a körülményeit pontosan tudja,hogy a családi átörökítés innen milyen jövőképet körvonalaz. Aki pedig az iskolarendszerben is látja ezeket a gyerekeket, az azt is érzékeli, hogy a jelenlegi oktatási rendszer nem sokat tud változtatni a sorsukon.

Ezek a gyerekek otthonról nem kapnak elég muníciót ahhoz, hogy megfeleljenek a mai iskolarendszer elvárásainak. Sem a fizikai környezetben, sem a családból megkapható tudásokban. Mert ezekkel a szülők sem rendelkeznek megfelelő szinten, legtöbbjük ugyanolyan sikertelen volt az iskolában,anno, mint a gyerekük most. A szülők munkaerő-piaci szempontból nem szereztek elég tudást, így nem kaphattak megfelelő munkát, és nem tudják átörökíteni sem a tanulási, sem a munka iránti motivációt.
Az iskolarendszer pedig, aminek előírt jellemzője lenne az esélykiegyenlítés, messze nem felel meg ennek a célnak. A szegregáció felerősödött, a szabad iskolaválasztás megnyitotta, az egyházi iskolarendszer visszaállítása pedig szélesre tárta a kaput a kedvezőtlen oktatási elkülönülés kialakulása előtt.

Az iskolák egyre jobban visszatükrözik a túl nagyra nyíló társadalmi ollót, egyre több iskola válik csak halmozottan hátrányos helyzetűeket oktatóvá, vagyis „gettósodik”.

Ezek a gyerekek pedagógiai többletmunkát igényelnének, speciális segítőkkel, fejlesztő pedagógusokkal, gyógypedagógusokkal, iskolapszichológussal, szociális munkással, pedagógiai asszisztenssel. De ezekből kevés van az iskolákban. Van, ahol semmi.

A begyűrűző szociális és szocializációs problémákkal szemben az iskolák eszköztelenek. A kialakult helyzet pedig hamar leamortizálja az épületeket, és a szakmaiságot is, és a szakemberek kiégéséhez vezet. Ma már egymást gerjesztő folyamatokkal állunk szemben, ami egyre mélyebbre húzza az iskolákat. A tanulásra egyre kevesebb figyelem jut. Erősödik az iskolákban az agresszió, az önbíráskodás, megjelenik a herbál. Lassan áldozatává válik ennek az egésznek gyerek és pedagógus is.

Az iskolából így kikerülő gyerekek alapkészségei hiányosak, középiskolai továbblépést erre építeni nem lehet, a kudarcok és a problémák hatására a gyerekek nagy százaléka a 16. életév betöltése után kimarad az oktatásból, anélkül, hogy szakképesítést szerzett volna.

Marad a csak a fizikai erejével rendelkező fiatal, akinek jobb esetben a közmunka karrierje körvonalazódik, rosszabb esetben a kriminalizációé. Jön a korai családalapítás, és a jövedelemből normális lakhatás megteremtésére is képtelen élet. A kör itt bezárul.

A szegénység újratermelődik, a mobilitás itt más értelmet nyer, aki tud, menekül, menekíti a gyerekét, majd a családot is. Oda, ahol jobban boldogulhat. Az elértéktelenedő ingatlanok pedig sajátos mobilizációt gerjesztenek, idevonzzák a szegényeket másfelől is, a számuk a leszakadó térségekben ezzel is nő. Mindez pedig lassan meghatároz mindent. Közbiztonságot, szolgáltatási színvonalat, vállalkozási kedvet.

Megoldás? Nem egyszerű. Sajnos a probléma egyre inkább önjáró lesz. A veszélyt felismerni nem képes rendszer látszat-intézkedései nem segítenek. Komplex beavatkozás pedig nem körvonalazódik. A negatív hatások egymást erősítik. Nehéz lesz a szegénység bélyegét legalább halványabbá tenni a leszakadó térségeken.

– L Ritók Nóra –

(A szerző az Igazgyöngy Alapítvány igazgatója)








hirdetés