A század egészére hatott

Háromszáz éve született Maróthi György. Amikor a Kollégium bejárata közelében feltűnt a professzor születésének 300. évfordulójára emlékeztető molinó, nemcsak a sajtó képviselője, de talán a járókelők közül is feltették néhányan a kérdést, hogy mi értelme – tapintatosabban szólván, milyen aktualitása lehet – egy 1715-ben született tanárember életművéről beszélni. Gáborjáni Szabó Botond írása.

Maróthi azonban a város legnagyobb tanáregyéniségei közé tartozik, sőt a történelmi Magyarország egészét tekintve is az évszázad legfelkészültebb tudósainak egyike. Mindössze 29 évet élt, de pedagógiai életműve a század egészére hatott. Az egykori debreceni főbíró fiaként 16 évesen kezdte meg nyugat-európai tanulmányútját, és az átlagnál jóval hosszabb ideig, közel 7 esztendőn át tanult Zürich, Bázel, Bern és Groningen egyetemein. Szemlélete Svájcban és Németalföldön formálódott, miközben a hazai feladatokra készült, a városvezetők irányításával. 1738-ban tért vissza szülővárosába, ahol csillagászatot, földrajzot, görög-római „régiségeket”, római jogot is tanított, de érdeklődése kiterjedt a teológia és a filozófia legújabb áramlataira, a természettudományok elméleti hátterére és több részterületére is. Matematikaóráit például az érdeklődés felkeltésére „fiziko-matematikai” kísérletekkel szemléltette. Korát messze megelőző tanügyi tervezeteiben anyanyelvű oktatást javasolt (az alsó tagozaton, főként grammatikában és erkölcstanban), megkövetelte a magyar nyelvű levelezés gyakorlását, szorgalmazta az elkorcsosult hazai latinságnak a klasszikusok stílusához emelését, sürgette az alsó osztályok oktatóinak professzori ellenőrzését és az aritmetika tanítását minden osztályban. A magyar matematikai szaknyelv létrehozásában is jeleskedő Arithmetika című tankönyve a mindennapi életből vett példáival (pl. kamatszámítás) meglepően gyakorlatias szellemű volt. A felső tagozaton kezdeményezte a nyugati egyetemeken már elterjedt, szabadon választható „privát kollégiumok” bevezetését, az élő európai nyelvek tanítását és általában az egész oktatás logikusabb rendszerbe foglalását. Új nyugat-európai tankönyveket alkalmazott, köztük Cellarius történelem, és Johann Friedrich Weidler matézistankönyveit, megjelentetett több klasszikus szerzőt és részt vett a svájci Jean Frédéric Ostervald elvi jelentőségű művének fordításában. Felülmúlhatatlan érdemei vannak a református templomi éneklés megújításában és – elsősorban a Kántus révén – a többszólamú kóruséneklés meggyökereztetésében. Utcát, általános iskolát, gimnáziumot, szakiskolát, kórust, könyvtárat, kollégiumot, sőt néptánc együttest is neveztek el róla, mint ahogy az sem megszokott jelenség, hogy halála után egy svájci tudományos folyóiratban jelent meg az őt elsirató debreceni gyászbeszéd. Bár róla többet tudunk, mint hazai kortársairól, újból és újból kiderül, hogy korántsem eleget. A Maróthiról szóló szakirodalom áttekintésének éppen az lehet az egyik tanulsága, hogy többé-kevésbé minden nemzedék elvégezte a maga munkáját, új források vagy új módszerek alkalmazásával alakítva a korábbi képet. A 19. században szinte kizárólag a helytörténeti és kollégiumtörténeti irodalom foglalkozott személyével – mit sem sejtve a 18. század elejének valóságos körülményeiről és iszonyatos nehézségeiről. Ezek a szerzők filológiai pontatlanságaik ellenére is felhívták a figyelmet a lényegre, a professzor korszakalkotó jelentőségére. A felismerés tanulságai azonban hosszú ideig elkerülték a vaskos neveléstörténeti kézikönyveket, így Maróthi kutatásában Tóth Béla publikációi hozták az országos áttörést. Forrásközleményei és tanulmányai hatására Kosáry Domokos művelődéstörténete már a maga helyén kezelte az életművet, külön méltatva az Arithmetika című tankönyvet, melyet az egész évszázad legszínvonalasabb magyarországi tankönyvének minősített. Tóth Béla meggyőződése szerint „Maróthival nemcsak Magyarország, de az egész kor egyik legnagyobb elméje hunyt el.” Ebből is következik, hogy a szerzőnek vannak olyan hipotézisei, amelyek további kutatásokat indokolnak. (Ilyen lehet többek között, hogy Maróthi jogi előadásainak színvonala nemcsak eléri, de felül is múlja a stúdium oktatásának európai szintjét…) E sorok írója a teljes korábbi szakirodalom által Maróthi főműveként méltatott Opiniones sokszerzős jellegét és valóságos keletkezési körülményeit tárta föl, valószínűsíthető tehát, hogy (a kötelező tiszteletadáson túl) a 400. évforduló sem csupán a 300. évforduló tanulságait fogja visszhangzani. Maróthinak mindig lesz üzenete.

– Gáborjáni Szabó Botond –

(A szerző a Debreceni Református Kollégium Múzeumának igazgatója)








hirdetés