A szándékért felel, a dalmagyarázatokért nem

Akt.:
A Kistehén Tánczenekar frontembere fontosnak tartja a szolidaritást
A Kistehén Tánczenekar frontembere fontosnak tartja a szolidaritást - © Fotó: Kovács Péter
Debrecen – Sehol nem találja azt a közeget, amellyel nem egy zárt értékrendszerre bólint rá, hanem egy nyitottra, amibe sok minden belefér.

Fontosnak tartom, hogy emberhez méltó dolgok történjenek az emberekkel mindenhol”

– hangoztatta Kollár-Klemencz László a Nagyerdei Víztorony alsó szintjén, amely a KULter.hu-nak köszönhetően a Campus Fesztivál alatt népszerű művészekkel való izgalmas beszélgetések helyszíne volt. Diskuráltak Karafiáth Orsolya költő-íróval, Likó Marcell zenésszel és Géczi János költővel, illetve a Punanny Massifban szövegelő Farkas „Wolfie” Rolanddal és a hegedűs Lipics „Csei” Gergővel.

A Kistehén Tánczenekar frontembere talán a 2002-es Sziget fesztivál reklámjaként megírt és elénekelt Kistehén-dal nyomán vált igazán ismertté, pedig alkotói munkája kezdete jóval korábbra datálható. Az 1966-ban született férfi az 1991-ben alapított Andersen zenekar tagja volt. Ezzel egyidőben 1999-ig a Varga Stúdiónál írt forgatókönyvet, rendezett, de volt animátor, gyártásvezető, rövidfilmek zeneszerzője, grafikai tervező, látványtervező is. A Kistehén sikere után jelent meg az első lemeze, mára hattal gazdagította a világot. Legutóbb 2016-ban a Rengeteg című albummal. Mindeközben animációkat, rövidfilmeket rendez; két könyv borítóján is olvashatjuk a nevét. A Miért távolodnak a dolgok? – Új természetírások című novelláskötet három éve jelent meg. A benne lévő történetekről, a főszereplő Toszkáról is szó esett a beszélgetésen, amelyen Énekes András Előd faggatta.

„Nem sokan vagyunk így”

Felidézte, a zenekar néhány éve fellépett egy tüntetésen; egy interjúban Kollár azt nyilatkozta, nem mindenkinek van érzéke a társadalmi felelősségvállaláshoz, s talán ő is ilyen. A legfrissebb, tavasszal megjelent EP címadó dala, a Bocsánat egy hajléktalan narratívájában mutat a világra. Ezek fényében érdeklődött a közéleti szerepvállalással kapcsolatos gondolatairól.

kl2Fotó: Kovács Péter

„Az említett esemény civil kezdeményezés volt, nem pártpolitikai rendezvénynek indult. Az emberi jogokat és sajtószabadságot tűzte zászlajára, mi e mellé álltunk. Igazán nem tehetünk arról, hogy egy dallal mi történik később. Fontosnak tartom a szolidaritást, azt, hogy emberhez méltó dolgok történjenek az emberekkel. Ha megnyilvánulok egy dalban, szövegben, az erről szól és nem pedig napi konkrét politikai témákról. Engem az a szintje nem érdekel. Erdős Virággal volt is egy vitánk, amikor közös albumot csináltunk. A több versében jelen lévő aktuálpolitikai reflexióival nem tudtam mit kezdeni. Minden versében a személyes viszonyulását kerestem a fent említettekhez, és ez alapján válogattam, ő nem e szempontok szerint szelektált volna. A pártpolitika számomra nem izgalmas annyira, hogy ebben a kis életemben, amit itt élek, ezzel foglalkozzak. Sokkal fontosabb, engem érdeklő témák vannak, amelyek befolyásolják több ember életét. Másrészt a mai értékkavarodásban sehol nem találom azt a közeget, amellyel nem egy elszigetelt, zárt értékrendszerre bólintok rá, hanem egy nyitott, szabad, átjárhatóra, amibe sok minden belefér. Rengeteg konzervatívnak és baloldalinak vallott értéket fontosnak tartok. De egyelőre úgy tűnik, ezzel nem sokan vagyunk így” – fogalmazott.

A régizene a kulcs

Elhangzott, hogy életművében – dalokban, novellákban, önálló esteken – visszatérő motívum az erdő. Köztudott, hogy a művész feleségével és örökbefogadott kisfiukkal egy erdő közeli tanyán él. Erdő címen önálló estet alkotott Sebő Ferenccel és zenekarával. A nemzet művészével, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutatóval, a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítójával való találkozásról így mesélt: „Sebő is műszaki egyetemen végzett építész karon, ahogyan én, tehát ő is kicsit outsider zenész. Mint kívülálló, anno nagyon bátran hozzá mert nyúlni a zenéhez, és újfajta értéket teremtett. Ez nagyon szimpatikus. Ő az archaikus zenéből is táplálkozik, és az én dalaimnak is az úgynevezett régizene a kulcsa. Jó és termékeny volt ez a találkozás, bár furcsa is, mert nem terveztem el előre, hogy Sebővel egyszer mindenáron együtt szeretnék alkotni. A kulturális szervezők megalomán elvárásai hozták így. Mindent turbózni kell, nem elég, hogy valaki zenél, egy ember tűnjön el vagy levitáljon legalább egy-egy koncerten. Azért, hogy tovább koncertezhessek, föl tudjak lépni nagyobb helyeken is, bevontam más alkotókat, előadásformákat is. Ebből egy szuper dolog született.”

HaBe


A szófogadatlan fodrász esete

A kérdező nem hagyta ki az X-faktorban való „majdnemszereplés” estét sem. A hírportálok beszámolói szerint a zenekar tagjai 2013-ban a tehetségkutató vendégei lettek volna egy dal erejéig, ám a felvétel a beharangozás ellenére sosem került adásba. A csatorna akkori programigazgatója a hir24-nek azt nyilatkozta, az előre rögzített produkciójuk annyira kiütötte a biztosítékot, hogy nem engedhette elhangzani a műsorban. A zenekar a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy az Olyan izé vagy című számot adták elő. Énekes András Előd érdeklődésére ugyan nem túl információdús, de annál érzékletesebb választ kapott: „Én is mentem egyszer úgy fodrászhoz, hogy elmondtam, milyenre vágja, de úgy nem vágta le. Kifizettem és kimentem. Átmentem a szemközti fodrászhoz. Neki sokkal egyértelműbben, határozottabban mondtam, hogy mit akarok, és ő levágta olyanra.”


Forrás: YouTube / Hírek360
Debrecen - Vasárnap reggel véget ért a Campus, az egyik legnagyobb hazai könnyűzenei esemény. Csokorba szedtük a négynapos debreceni fesztivál néhány emlékezetes pillanatát. Nem hivatalos aftermovie 360 fokban. Ami a látogatói számot illeti, várakozáson felül, idén 108 ezren szórakoztak a Campuso...

A hangulatra sehol sem lehetett panasz
Debrecen - Ki a zsúfoltságot, ki a szervezők lazítási törekvését emelte ki; a hangulat senkinek sem volt kérdéses. Campus, te csalfa! Szerdán még arról volt szó, hogy az éjjel soha nem érhet véget. Szombaton délután pedig azt kell megélnem, hogy sorra kérdezem a vendégeidet: hogyan érezték maguka...

Fotó: Matey István
Debrecen - Akon, Republic, Pixa, Zagar és még jó pár zenés program zárta a Campus Fesztivál idei kínálatát. Vasárnap reggel véget ért az egyik legnagyobb hazai könnyűzenei esemény Debrecenben. Ami a látogatói számot illeti, várakozáson felül, az egy évvel ezelőtti Campus-jubileumot is meghaladva, id...