A számok az NYKK mellett szólnak

A számok az NYKK mellett szólnak

Miként a kecskeméti
kirándulások esetében, úgy a
Szolnok látogatásai kapcsán is
jókora hagyománya van a Marso-Vagép
NYKK februári mérkőzéseinek.
Így lesz ez hétfőn is, amikor a
bombaerős Olaj KK lesz a nyíregyháziak
vendége.


Az elmúlt négy bajnoki
kiírás során három
alkalommal az esztendő ezen
időszakában látogatott a bujtosi
csarnokba a Tisza parti legénység –
és valamennyiszer vesztesen távozott. A
jelzett három találkozó
közül egymást követő
kettő hosszabbítás után
ért véget, a harmadik pedig a
klubtörténet egyik legemlékezetesebb
mérkőzése volt.

No, de haladjunk időrendben, hiszen 2002-ben is
februári vendég volt a Szolnok (a
jelenlegi nyíregyházi szakmai
igazgatóval, Pavlovics
Predraggal
a soraiban), és 17-én
80–76-os vereséggel távozott. Az
utóbbi időszak meccseit vizsgálva,
2006-ban hatalmas hátrányból
kapaszkodott vissza a Nyíregyháza,
kiharcolta a hosszabbítást, amelyben
már nem ismert kegyelmet (101–91).


Egy év múlva, 2007. február
24-én a későbbi bajnok
látogatott Nyíregyházára.
Ez volt az a bajnoki év, amikor valamennyi hazai
meccsét megnyerte az NYKK, így nem
nehéz kitalálni, hogy a Szolnok ellenit
is. A két pont sorsa ismét a
ráadás öt percében dőlt
el, a végső dudaszó
pillanatában 71–67 állt az
eredményjelzőn.

Szinte napra pontosan egy esztendő múlva
2008. február 23-án ismét az Olaj
KK volt a vendég a bujtosi csarnokban. Az
aktuális bajnokként érkező
Tisza partiakat alaposan helybenhagyta
Déri Csaba
legénysége, hiszen a
klubtörténet egyik legemlékezetesebb
és legnagyobb különbségű
győzelmét aratva 101–61-re nyert (a
101 tehát három esztendőn belül
kétszer lett nyerőszám). Jó
előjelnek számít, hogy akkor is a
kecskeméti idegenbeli győzelmet
követte a Szolnok bujtosi
látogatása. A mostanihoz hasonlóan
2008-ban is a nagy győzelmi széria egyik
darabja volt az Olaj elleni meccs, és azon a
találkozón született meg a
nyíregyházi kosárlabda-bajnokikon
azóta is rekordnak számító
nézőszám (2200).

Amúgy 2000-ben éppen a Szolnok ellen
játszotta története első hazai
élvonalbeli meccsét a
Nyíregyháza. Az akkor még
Sitku Ernővel
felálló Tisza partiak könnyed
győzelmet arattak a bujtosi csarnokban, amire
azóta az alapszakaszban játszott
mérkőzéseket tekintve csak egyszer
volt még példa: 2004 november
27-én nyert legutóbb ilyen jellegű
meccset az Olaj Nyíregyházán
(73–78). Az alapszakaszban játszott
összecsapásokat tekintve hat NYKK-
és csak két Szolnok-siker a
mérleg. A számok és az
időpont tehát a nyíregyháziak
mellett szólnak, most már
„csak” annyi kell, hogy a hétfő
esti (kezdés 18 órfakor) rangadón
a pályán is realizálódjon
mindez.


– Bodnár Tibor –








hirdetés