A szakmai nyelvtudás kevésbé általános

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: Getty Images
Debrecen – A Globus Nyelviskola kizárólag vállalati nyelvoktatással foglalkozik.

Kétezer kitűzőt osztottak ki a Globus Nyelviskola hoszteszei az egyetemi állásbörzén a fiatalok között. Mindenkit megkérdeztek, hogy milyen nyelven beszél legalább alap- vagy középfokon, és a kitűzőjén annak az országnak a zászlaja volt látható, amilyen nyelvet beszél.

Van rá igény

– Így, amikor a fiatal megjelent egy-egy vállalat standjánál, már kérdés nélkül is tudták róla, hogy milyen idegennyelv-ismerettel rendelkezik – mondta el a Naplónak Kovács Attila, a Globus Nyelviskola igazgatója. Intézményük hosszú évek óta kizárólag vállalati és intézményi nyelvoktatásra specializálódott, ugyanis az volt a tapasztalatuk, hogy miközben egyre többen rendelkeznek valamilyen szintű általános nyelvtudással, a feladathoz, munkakörhöz hasonló szakmai nyelvtudásról ez kevésbé mondható el. Az igazgató utalt arra, hogy a nagy külföldi tulajdonú cégek mellett egyre több hazai vállalkozás is fontosnak tartja azt, hogy a munkatársai magas szinten sajátítsák el a feladatkörükhöz nélkülözhetetlen munkanyelvet.

HBN








hirdetés