atlétikai vb

2019.09.30. 19:45

A debreceni Szilágyi Réka búcsúzott a gerelyhajítás selejtezőjében

Szilágyi Réka búcsúzott a női gerelyhajítás selejtezőjében hétfőn a dohai atlétikai világbajnokságon.

Fotó: Török Attila / Nemzeti Sport

A 23 éves dobótól bravúr lett volna a továbbjutás, ehhez az idén elért 60,44 méteres egyéni csúcsát kellett volna megjavítania, hiszen a fináléhoz szükséges szintet 63,50 méterben határozták meg. Igaz, az már az első selejtező csoport után látszott, hogy ennél kevesebb is elég a 12-es döntőbe kerüléshez, mert csak egy versenyző tudta 63 méternél messzebbre repíteni a gerelyt.

Szilágyi Réka egy héttel a vb előtt került be a csapatba, a 61,50 méteres vb-szintet ugyanis nem sikerült elérnie, de amikor a nemzetközi szövetség a mezőny feltöltése mellett döntött, befért a legjobb 32 közé a 31. helyen.

A debreceni atléta a selejtezőben elsőre 54,37 métert dobott, másodikra pedig 53,94 következett. Harmadikra 56,26 méterre javított, ezzel összesítésben a 25. helyen végzett. A döntőhöz 60,99 méter is elégnek bizonyult.

„Nem úgy sikerült ez a verseny, ahogy szerettem volna, elkövettem egy-két technikai hibát”

- nyilatkozott Szilágyi Réka. Hozzátette, hogy 59 méter felett akart dobni. A körülményekre vonatkozó kérdésre elmondta, zavaró volt a nagy melegből bemenni a hideg, légkondicionált helységekbe, és a stadionban is változó volt a hőmérséklet.

„De tapasztalatszerzésnek jó volt, és közelről láthattam a példaképeimet” – fogalmazott a vb-újonc gerelyhajító.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában