A Szabó család tagjai már régebben eldöntötték, hogy együtt mennek választani

Akt.:
A Szabó család Földesről
A Szabó család Földesről - © Fotó: Péter Imre
Földes – A családi házuk udvarán a választás napjának délelőttjét is szorgos munkával használták ki a régen várt jó időt a földesi Szabó család tagjai.

A közelben lakó nagyapa, Szűcs Zsigmond (hetvennégy éves nyugdíjas) kertészkedéssel kezdte a napot, de a kertje talaja nem tette lehetővé a veteményezést. Veje, Szabó Attila a háztáji gazdaságában lévő állatállományával foglalkozott, őstermelő, de a hét napjain egy útépítő vállalkozásnál gépkezelőként dolgozik. Sok ilyenkor neki a hétvégi teendő. Felesége, Tünde főállású anyaként gondoskodik a nagycsaládról. Az ebédfőzés mellett a napokban befejeződött lakásfelújítás nyomait tüntette el. 20 éves fiuk, Dávid elsőéves agráregyetemi hallgató Debrecenben. Kollégista, csak hétvégeken jár haza.

Kérdésemre a tősgyökeres, régen Földesen élő család tagjai elmondták, már régebben eldöntötték, hogy együtt mennek választani, a református templom melletti 2. számú szavazókörbe. Fontosnak tartották a részvételüket, mert a választás eredménye nemcsak saját családi életükre, de Földes fejlődésére is kihat. Sőt, sok egyéb hatása mellett az sem mindegy, hogyan fog fejlődni a magyar vidék, a mezőgazdaság, lesz-e helyi munkahelyteremtés.

Érzi a súlyát

A húszéves Dávid bár először vesz részt országgyűlésiképviselő-választási szavazáson, szüleit és nagyszüleit a korábbi választások alkalmával mindig elkísérte a választókörbe. Ez a szeretetteljes családi közeg nagyban befolyásolta, láthatta, hogyan történik a szavazás, találkozhatott a helyi választópolgárokkal. Most nagyon örül, hogy először gyakorolhatja választójogát az országgyűlési választáson. Ismeri a választás fontosságát, az alaptörvényből eredő jogokat, a szabad véleménynyilvánítás pozitív hatásait. Bizakodott abban, hogy sokan élnek választójogukkal. Érdeklődve várja majd a választási híreket. A család a közös munkát abbahagyva elfogyasztotta a vasárnapi ebédet, majd öltözetet váltott. A templom harangjai alig hagyták el a délidő jelzését, a három generáció: Szűcs nagyapa, Tünde lánya, Dávid unokája és veje, Attila szavazni indult. Négyen – a nyolcmilliónál is több választópolgárból.

– Péter Imre –


A Bodrogi család (balról-jobbra): id. Bodrogi Mihály, Bodrogi Mihályné, Lakatos Mihály, Lakatosné Bodrogi Ilona, ifj. Bodrogi Mihály, Bodrogi Anett, Bodroginé Macsiták Anett, Bodrogi Misike
Nyíradony - Helyiekkel beszélgettünk Nyíradonyban az országgyűlési választás napján. Minden vasárnap ott van a római katolikus templomban a reggeli misén Bodrogi Mihály és családja. Felesége, két felnőtt gyermekük Ilona és Mihály, s azok családjai is részt vettek április 8-án a szent liturgián. I...

Hajdúszovát - A csendesen hullámzó víztükrön meg-megcsillan a napfény, már zöldellnek a fűzfavesszők, családok és baráti társaságok múlatják az időt a langymeleg tavaszi időben a Hajdúszovát határában lévő horgásztó partján. Itt tényleg nyoma sincs a politikának, a választásnak - gondolhatnánk. Ám a...

Balogh Sándor tépei mezőgazdász-vállalkozó
Tépe - A munkát igazítjuk a választáshoz - mondja Balogh Sándor, tépei mezőgazdasági vállalkozó, aki a családjával együtt ebéd után megy voksolni, viszont munkatársainak vasárnap annak ellenére csak 10 órára kellett bemenni dolgozni, hogy sürgős növényvédelmi munkák vannak a határban. - Később ke...

Papp József
Nádudvar - Papp József vasárnap reggelig dolgozott biztonsági őrként az egyik helyi cég telephelyén, megvárta a Bárándon választó váltótársát, s a szolgálat átadását követőn egy rövid háromórás pihenőre tér. Szavazni délután fog az 1. számú szavazókörben, a művelődési házban, s egyúttal édesanyját i...

Urnanyitás Vekerden
Vekerd - Tapasztalat és fiatalos lendület a megye legkisebb falujának szavazóhelyiségében. Ködbe burkolózott az aprócska falu a választás reggelére. Csupán a fák koronája és a templom keresztje látszik ki a felkelő naptól immár sárga fényben úszó párából. Az utcákat járva meggyőződhettünk, hogy l...

Kósa Lajos családja körében adta le a szavazatát
Hajdú-Bihar - Április 8-án, vasárnap országgyűlési választást tartottak Magyarországon. A választás egyfordulós, és sem érvényességi, sem eredményességi küszöb nincs. Az eseményekről élőben számolunk be a Hajdú Online-on. [liveticker name="valasztas-2018-elo-tudositas-a-hajdu-online-on"]...