Frissítve:

A sportfogadási maffia lecserélte volna Kassai Viktort

Bukarest, 2012. február 20., hétfő (MTI) – A Román Labdarúgó Szövetséget azzal a szándékkal keresték meg, hogy a február 29-én esedékes Románia-Uruguay barátságos mérkőzésen lecseréljék Kassai Viktort egy bolgár bíróra – adta hírül a Gazeta Sporturilor című román sportújság.

hiba beküldése

A vezető sportnapilap arról közölt cikket, hogy a román szövetség elnökét, Mircea Sandut állítólag egy nigériai származású belga sportügynök, Igdahoro Julius Owen azzal az ajánlattal kereste meg, hogy Kassai helyett egy bolgár bíró vezesse a Bukarestben sorra kerülő mérkőzést. A lap úgy tudja, hogy az ügynök kapcsolatban áll a sportfogadási maffiával.

A lap szerint az ügynök, aki a bírócseréért 20 ezer dollárt ajánlott fel leplezett szponzorálás formájában, azt állította: a bolgár bírónak fontos bekerülnie az úgynevezett Elite kategóriába, és ezért van szüksége erre a mérkőzésre. Az újság egyúttal úgy tudja, Kassainak a román-uruguayi találkozó helyett a Spanyolország-Venezuela mérkőzést kellett volna levezetnie.

Paul Zaharia, a román szövetség szóvivője hétfőn azt mondta, valaki valóban megkereste ezzel a kéréssel a szövetséget, de nem személyesen Sandut. A szóvivő ugyanakkor nem erősítette meg, hogy a belga ügynökről lenne szó, és nem nevezte meg a másik mérkőzést, amelyet – az ajánlat szerint – Kassainak le kellett volna vezetnie a Románia-Uruguay találkozó helyett.

Zaharia szerint a szövetség elutasította a cserét, Kassai Viktornak ugyanis a tavaly augusztus 10-re tervezett, végül elmaradt román-argentin barátságos meccset kellett volna vezetnie, és a románok már akkor megegyeztek a magyar szövetséggel hogy az Uruguay elleni összecsapásra érvényben marad a megállapodásuk.

A lap szerint a bírócserét kezdeményező személy a szövetségnek küldött levélben azzal érvelt a bírócsere mellett, hogy Kassai Viktor Kassai Bélának, a román szövetség főtitkárának a fia. Utóbbi azonban Romániában született, és a névrokonságon túl nincs semmi köze a tavaly többek között a Bajnokok Ligája döntőjét is dirigáló, és a világ legjobb játékvezetőjének választott magyar sípmesterhez.

- MTI -

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Fanni, a nap szépe

Fanni, a csinos lány szépségiparban dolgozik. Szabadidejében szívesen áll a kamera elé.
tovább »

További hírek a Nagyvilág kategóriából
Szijjártó: Magyarország 2020-ig két autópályát is megépít a magyar-szlovák határig
Pozsony, 2014. október 30., csütörtök (MTI) - Magyarország 2020-ig két autópályát is megépít a [...] tovább »
Egy kisgép csapódott a wichitai repülőtér egyik épületébe, halottak
Washington, 2014. október 30., csütörtök (MTI) - Kisméretű repülőgép csapódott be csütörtökön az egyesült [...] tovább »
Ukrán választás – Csalás miatt tüntetett a parlamentből kieső Szabadság párt
Kijev, 2014. október 30., csütörtök (MTI) - Tüntetést tartott Kijevben, az ukrán központi választási [...] tovább »
Londoni elemzők: Amerika messze lehagyja az euróövezetet
London, 2014. október 30., csütörtök (MTI) - Az amerikai gazdaság továbbra is messze maga mögött hagyja a [...] tovább »
Liberman szerint szerencsétlen döntés a palesztin állam svéd elismerése
Jeruzsálem, 2014. október 30., csütörtök (MTI) - Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter elutasította és [...] tovább »
Még több kategóriábol »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása