Az ítéletidő ellenére érkeztek versenyzők Gyöngyösről, Tiszacsegéről, Bökönyből, Sárrétudvariból, Püspökladányból, Kabáról és a legtöbben persze helyből, Nagyrábéról. Tóth János, a versenybíróság elnöke köszöntötte a bevonuló versenyzőket, majd Albucz Sándor, a helyi birkózók szakosztályelnöke kérte fel Gyarmati Sándorné polgármestert a vendégek köszöntésére. Gyermek, diák I., diák II., serdülő és ifjúsági korosztályban zajlottak a küzdelmek, 22 súlycsoportban mérték össze tudásukat a versenyzők és hirdettek eredményt. A csapatversenyt végül Nagyrábé nyerte, második helyen a bökönyiek, a harmadikon pedig a püspökladányiak végeztek. A legtechnikásabb versenyzőnek a bökönyi Balogh Dánielt látták, míg a legjobb hazai versenyző címet Garabuczi Richárd érdemelte ki.
KCS