A sérüléshullám áldozata a Csapatkupa Sorozat

Akt.:
A sérüléshullám áldozata a Csapatkupa Sorozat
Miskolc – Az idei salakmotoros Csapatkupa Sorozatot felfüggesztette a promóter.

Az első magyar Csapatkupa Sorozat eredeti versenynaptárában kilenc forduló szerepelt, ám ebből eddig mindösszesen hármat rendeztek meg a miskolci versenypályán.

Magosi, Tabaka, Benkő

– Az elmúlt napok szerencsétlen eseményei úgy tűnik, véglegesen rányomták a bélyegüket az idei Csapatkupa kezdeményezésünkre. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy Magosi Norbert sérülése nem javul, műtik Tabaka Józsi csuklóját, és Benkő Roli vállsérülésének gyógyulása is heteket vehet igénybe. Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy az Interhandel 2000-Farkasok csapatába meghívott Oliver Allen is eltörte a kezét egy versenybalesetben az elmúlt hetekben. A széria létrejöttének elsődleges célja egy olyan versenyrendszer működtetése volt, ahol a maroknyi magyar versenyzőgárda lehetőséget kap a szereplésre. A kialakult helyzet alapján a résztvevő csapatok szinte kizárólag külföldi versenyzőkből állíthatóak össze, és nem vagyunk abban biztosak, hogy a nézőközönség mindezt kellő érdeklődéssel fogadná. Úgy döntöttünk hát, hogy a sorozat versenyeit egyelőre felfüggesztjük – nyilatkozta a speedway.hu honlapon Jacsó Tibor, a széria promótere.

Világversenyek

A miskolci salakmotoros versenynaptárban a Csapatkupa Sorozaton kívül még két nemzetközi esemény szerepel, a páros Európa-bajnoki elődöntő szeptember elején, valamint a Flat Track Világkupa október végén. Ezekkel a versenyekkel kapcsolatban a sportszervező a következőket mondta. – A Csapatkupa Sorozat felfüggesztése természetesen nem befolyásolja a két nemzetközi rendezvény, a páros Eb (szeptember 8.) és a FlatTrack Világkupa futam (október 20.) megrendezését, hiszen kötelezettséget vállaltunk lebonyolításukra. Ennél több versenyre csak abban az esetben lehet számítani, ha pozitív változás áll elő a magyar fiúk sérüléseivel kapcsolatosan, és tudnak, akarnak vállalni versenyzési lehetőséget a 2012-es versenyszezon végén – fogalmazott Jacsó Tibor.

HBN



Sporthírek






hirdetés