A Sényőé az Amatőr-kupa!

Akt.:
A kupagyőztes sényői csapat
A kupagyőztes sényői csapat - © Fotó: Nagy Brigitta
Sényő – Hátrányból fordított a Nagykanizsa elleni csütörtöki fináléban a szabolcsi éllovas.

Felült az amatőr futball trónjára a Sényő-Carnifex! A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei I. osztályú bajnokságot utcahosszal vezető csapat Magyar Kupa szereplésének köszönhette, hogy február 21-e után újra visszatérhetett az Új Hidegkuti Nándor Stadionba, ahol megmérkőzhetett, és legyőzte az MK-ban hozzá hasonlóan a nyolcaddöntőig jutott Nagykanizsát.

Túlzás lenen azt állítani, hogy kék-sárgába öltözött csütörtökön délután a Hungária körúti létesítmény, de biztos volt, hogy ezen színkombinációjú csapat örülhet, hiszen mindkét klub címerét a kék és a sárga uralja. A végén a kanizsiak sárgulhattak irigységükben, hiszen a sényőiek járták az örömtáncot a trófeával.

Pedig a zalaiak jutottak vezetéshez, de a sényőiek nem estek kétségbe, még szünet előtt, Marics Gábor és fejesből eredményes Klepács Krisztián góljaival fordítottak, az őket elkísérő kétszáz szurkoló legnagyobb örömére. Előbbi tavaly baktalórántházi színekben is játszott Amatőr-kupa-döntőt, de akkor a vesztes oldalon.

Ezúttal viszont a győztesen, mert a sényői győzelmet a második félidőben egy másik sokat látott harcos, Fodor András biztosította be, pazar szabadrúgásgóllal. Hosszú idő után került újra Szabolcsba az amatőr trófea – hála a sényőieknek!

Amatőr-kupa: Döntő

Sényő-Carnifex–UFC Nagykanizsa 3–1 (2–1)

Új Hidegkuti Nándor Stadion, 800 néző, v.: Bogár.

Sényő: Gagyi – Klepács, Ács Á., Lakatos L. (Lukács B., 59.), Haburcsák B., Phrakonkham, Fodor A., Burics, Fabu M. (Kapacina K., 38.), Marics G. (Ruska, 88.), Barcsay M. Edző: Sándor Tamás.

Nagykanizsa: Szabó Á. – Csáki J., Kretz (Márton A., a szünetben), Szabó B., Horváth D. (Szalai D., 78.), Kovács Gy., Hetesi, Gerencsér, Péntek A., Horváth P., Horváth B. (Lőrincz B., 62.). Edző: Gombos Zsolt.

Gól: Marics G. (17.), Klepács (31.), Fodor A. (75.), illetve Kovács Gy. (14.).

Sándor Tamás: – Fantasztikus volt a csapat! Ez nekem olyan volt, mintha BL-t nyertünk volna, de bízom benne, hogy azért nagyobb kihívásoknak is meg tudunk felelni a későbbiekben. Elcsépelt szavak, de nagyon büszke vagyok a csapatra, és arra a sok sényői emberre, akik elkísértek bennünket, szurkoltak nekünk, mi pedig teljes mértékben kiszolgáltuk őket.



Sporthírek