A segítség rekordot szült

Akt.:
Kassai Zoltán pályára lépésével hazánk és vélhetően Európa legidősebb labdarúgója lett
Kassai Zoltán pályára lépésével hazánk és vélhetően Európa legidősebb labdarúgója lett - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen-Józsa – Kassai Zoltán pályára lépésével hazánk és vélhetően Európa legidősebb labdarúgója lett.

Elképzelhető, a Guinness rekordok közé sorolandó, ami a megye III-as Józsai SZTSE–Hajdúbagosi SE bajnoki 63. percben történt, nevezetesen, hogy Kassai Zoltán pályára lépett a 3–3-ra végződött találkozón. S hogy ebben mi a szenzáció? A józsai csapat cserejátékosa május 15-én töltötte be 66. életévet, s így Magyarország, s vélhetően Európa legidősebb labdarúgója, aki felnőtt bajnoki meccsen szerepet kapott. A kiváló sportember a Naplónak elárulta, nem a rekord miatt csináltatott igazolást és húzott mezt, hanem a Józsa gárdáját akarta segíteni.

Kényszerből

– Kellemetlen helyzetbe került a Józsai SZTSE, ahol ügyintézőként tevékenykedem, ugyanis sérülések és eltiltások miatt úgy tűnt, nem tudunk kellő létszámban kiállni a Hajdúbagos ellen, s ez pontlevonással járt volna. Ekkor jött az ötlet, hogy pályára léphetnék én is. Megszereztem az igazolást, beneveztek a meccsre, s egy sérülés miatt még pályára is léphettem. Nagyon jól éreztem magam a mérkőzésen, külön örömet jelentett, hogy az ellenfél komolyan vett, egyáltalán nem kíméltek. Utána néztem a dolgoknak, Magyarországon biztos, de nagy a valószínűsége, hogy egész Európában nincs ilyen idős labdarúgó, aki bajnoki (s nem öregfiúk) meccsen szerepelt – elevenítette fel a történteket Kassai Zoltán, aki gyerekkora óta a futball bűvöletében él.

Elcsábították

– A Miskolci Munkás serdülő csapatában kezdtem a labdarúgást, majd 16 évesen az NB III-ban is bemutatkozhattam a Rudabánya–Miskolci Munkás felnőtt meccsen. Ezután az asztaliteniszezők elcsábítottak, ebben a sportágban az volt a legemlékezetesebb meccsem, amikor Jónyer István ellen játszhattam. De a katonaság ideje alatt visszatértem a labdarúgáshoz, egy somogyi gárdában futballoztam megyei szinten – mesélte Kassai Zoltán, aki a sportpályafutása után játékvezető lett, a 35 éves karrierje során NB I/B-s meccsen is tevékenykedett. Ezt követően 5 esztendőn át ellenőrként dolgozott a futball világában, sőt edzősködött is, többek között a hosszúpályi gárdát irányította. Kassai a Hajdú-Bihari megyei szövetségnél is dolgozott, s 13 éve a megyei kispályás szövetség (DVKLSZ) elnöke. De vajon lesz-e folytatása a futballkarrierjének?

Ha kell, segít!

– A bal térdem már nem bírja, idáig rendszeresen kispályáztam, de mostanában csak baráti meccseken húzok focicipőt. Nem tervezem, hogy újra pályára lépek a megye III-ban, nem akarom elvenni a helyet a fiatalok elől. De ha szükség lenne a játékomra, akkor örömmel segítenék újra! – mondta mosolyogva a remek sportember, aki természetesen óriási Loki-drukker, s már várja a Bajnokok Ligája sorsolását, mert az idegenbeli meccsekre is szívesen elutazik a DVSC-ért.

HBN-BN