A Samsung ismét mindenkit megelőzött

Az új modell többek között okostelefonokban és táblagépekben is helyet kaphat.

Szinte minden paraméterében dupláz a Samsung legújabb beágyazott flash-tárolója, a kapacitás mellett a tempó is jelentősen nőtt, így a megoldás bizonyos helyeken nem hogy eléri, de meg is haladja bizonyos PC-s SSD-k sebességét.

Az új modell többek között okostelefonokban és táblagépekben is helyet kaphat, így várhatóan már idén felbukkannak az első 256 gigabájtos beépített tárhellyel rendelkező csúcskategóriás készülékek. A megoldás egyik érdekessége, hogy a tokozás immáron 3D NAND lapkákat rejt, ezzel pedig a dél-koreai cég ismét mindenkit megelőzött, a konkurensek első rétegzett megoldásai továbbra is vártatnak magukra, miközben a Samsung már a beágyazott rendszerek szegmensébe is el tudta hozni a helytakarékos technológiát.

A beágyazott tárolók sajátossága, hogy a chip a NAND lapkákon túl a vezérlőt is integráltan tartalmazza.

– Az, hogy olyan nagy sűrűségű UFS memóriát gyártunk, amely közel kétszer gyorsabb, mint a személyi számítógépekben található SATA SSD-k, paradigmaváltáshoz vezet a mobil adattárolás területén – mondta el Joo Sun Choi, a Samsung Electronics Memória üzletágának sales és marketing alelnöke. A Samsung tavaly februárban mutatta be a 128 GB-os UFS memóriáját, amelynek alig egy éven belül megduplázta főbb paramétereit.

– hwsw.hu –








hirdetés