A román kormány csökkentett áfa bevezetését tervezi

Bukarest, 2012. július 24., kedd (MTI) – A román kormány a jelenlegi 24 százalékos áfa helyett 9 százalékos csökkentett áfát tervez bevezetni január 1-jével a mezőgazdaságból származó élelmiszerek esetében – jelentette be Victor Ponta román miniszterelnök kedden.

A kormányfő a mezőgazdasági minisztériumban tartott sajtótájékoztatón kifejtette, hogy kormányfőként támogatja a szaktárca tervét, miszerint január 1-jétől az élelmiszerek esetében csökkentett áfát alkalmazzanak. Az elképzelés szerint – mondta Ponta – a 24 százalék és a 9 százalék közötti 15 százalékos különbözetet visszaadják a termelőknek, amennyiben számlával tudják bizonyítani, hogy termékeiket törvényesen értékesítették.

A román kormány ezzel akarja csökkenteni az adócsalást a mezőgazdaságban, amely gazdasági elemzők szerint nagyon magas ebben az ágazatban. Ponta szerint az adócsalás visszaszorítása mellett az intézkedés csökkentheti az élelmiszerek árát is.

Romániában 2010 júniusában emelték öt százalékponttal, 19 százalékról 24 százalékra az áfát, miután Románia kemény megszorító intézkedések meghozatalára kényszerült.

Románia 2009-ben kötött 20 milliárd euró értékű, többoldalú nemzetközi készenléti hitelmegállapodást a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szervezésében, amit 2011 tavaszán egy szintén kétéves, elővigyázatossági típusú kölcsön váltott fel. Ennek értéke mintegy 5 milliárd euró.

Az IMF küldöttsége várhatóan augusztus első hetében érkezik a román fővárosba a soron következő felülvizsgálati látogatásra. Ezen a tárgyalássorozaton a kabinet az adórendszert érintő több módosítást akar ismertetni.

A kormány augusztustól lehetővé tenné az 500 ezer eurónál kisebb üzleti forgalommal rendelkező vállalatok számára, hogy az áfát ne a számlák kiállításakor, hanem csak a kifizetéskor fizessék be az államkasszába. Emellett a kormány mentesítené a társadalombiztosítási járulékok megfizetésének kötelezettsége alól egy évig azokat a cégeket, amelyek 25 évnél fiatalabb és 55 évnél idősebb munkanélkülieket alkalmaznak legalább két évig.

MTI