A román hírszerzés elhárított egy kormányzati intézmény elleni kibertámadást

Bukarest – A román hírszerző szolgálatnak (SRI) sikerült elhárítania egy kormányzati intézmény ellen irányuló kibertámadás kísérletét – jelentették be pénteken Bukarestben.

Az SRI közölte, hogy a román külföldi hírszerzés (SIE) értesítését követően reagált a feltehetően az APT 28 elnevezésű – “Fancy Bear” néven is ismert – hackercsoporthoz köthető támadásra.

A román hírszerzési szolgálat szerint a támadást még azelőtt semlegesíteni tudták, hogy az alakot ölthetett volna, és elhárították az esetleges károkat is, ugyanakkor sikerült azonosítani a támadás célpontját és az alkalmazott módszert is.

A közlésben a román hatóság kiemelte: több ezer kibertámadásra kerül sor naponta intézmények és személyek ellen a világhálón, és Románia sem képez kivételt ez alól.

A helyi sajtó úgy tudja, hogy a román külügyminisztériumba érkezett be egy email, kémprogramot tartalmazó melléklettel, amely az elektronikus üzenet megnyitását követően telepítette magát az érintett számítógépre.

Amerikai kémelhárító körökben úgy vélik, hogy a Fancy Bear vagy más néven APT 28 az orosz katonai hírszerzéshez köthető.

Pénteken több angliai kórház informatikai és távközlési hálózatát érte zsarolóvírus-támadás, illetve hasonló kibertámadásra került sor spanyol vállalatok informatikai rendszere ellen is.

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés