A rock klasszikusaival támadnak

Akt.:
Koroknai Árpád
Koroknai Árpád - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Az Acoustic Gallery-duó ezúttal kibővült létszámban húzza a talpalávalót.

Kitűnő hangulatú, nagyzenekaros koncertet adott tavaly a Zamat Fesztiválon a debreceni Acoustic Gallery, akkor a frontember, Koroknai Árpád 50. születésnapja adta az apropót a kibővített létszámú felállásra. Annak a bulinak a sikerén felbuzdulva, és a szervezők meghívásának eleget téve pénteken este ismét hasonló felállású hangversenyt ad a csapat a Zamaton.

Nagyon élvezik

– Sokan kérdezték tőlem a múlt évi fellépés után, hogy miért nem adunk gyakrabban ilyen nagyobb volumenű koncertet – nyilatkozta a Naplónak az énekes “Kori”. – Kozma Norbi barátommal ugyan kettesben azóta is zenéltünk az Acoustic Gallery kötelékében, de az másként fetett nyilván. Norbi most egyébként bekerült Rúzsa Magdi zenekarába, ezért pénteken sajnos igazoltan hiányozni fog a színpadról. Az ütősünk Volosinovszki János lesz, akivel a Szfinxben muzsikáltunk együtt, ahogyan a basszusgitáros Monok Tomival is. Katona Tibor kezeli a billentyűket, a gitáros pedig Kovács Tamás lesz. Utóbbi egyébként alapvetően dobos, de zseniálisan gitározik, és még jobban énekel. A két vokalista pozícióját pedig Léka Dóri és Szvára Zsanett tölti be – fogalmazott Koroknai Árpád.

A csapat ezúttal is a rock klasszikusainak ismert darabjait dolgozza fel, hallhatunk majd tőlük például Piramis-, Dinamit- vagy P.Mobil-nótákat, de felcsendülnek többek között a Deep Purple, a Whitesnake, Billy Idol, az Eagles, a Metallica és a Bon Jovi dalai is.

– Nagyon élvezzük ezt a zenét, bízunk benne, hogy a közönség is jól fogadja majd ismét a produkciót. A jövőbeli tervekről annyit tudok mondani, hogyha évente két-három ehhez hasonló koncertet tető alá tudunk hozni, akkor már boldogok leszünk – mondta a zenész.

TN