A Robotzsaru és a tyúktolvaj

Akt.:
Dr. Dienes Imre rendőr alezredes
Dr. Dienes Imre rendőr alezredes - © Fotó: Matey István
Debrecen – Pillanatokon belül indul értünk a segítség, ha bajba kerülünk.

Harminc másodperc – átlagosan ennyi idő a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság adatlap átvételi ideje. – Amint a rendőrségi segélyhívót, a 107-et vagy 112-t tárcsázó ember hívásának adatai eljutnak a megyei Tevékenység-irányítási Központba (TIK), azt a tevékenységirányító fél percen belül átveszi és értékeli, és ha azzal összefüggésben rendőri beavatkozás szükséges, akkor azonnal segítséget küldenek a hívónak, a lehető legrövidebb időn belül megtörténik a járőrirányítás – magyarázta dr. Dienes Imre rendőr alezredes, a megyei főkapitányság TIK vezetője a 2013. november közepe óta élesben működő rendszer lényegét.

Húsz másodperc az élet

– A TIK munkatársai a Robotzsaru rendszer segítségével másodpercek alatt felmérik a szolgálatban lévő járőrök helyzetét, illetve tevékenységét, ezért rövid időn belül a megfelelő rendőri erőt tudják kijelölni és a helyszínre irányítani – mondta az alezredes, miközben a monitoron az abban a pillanatban szolgálatban lévő rendőrök elhelyezkedését mutatta.

Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

Kiemelte, a járőrökkel rádión keresztül tartják a kapcsolatot, a bevetés indulásáról és befejezéséről így kap jelentést a TIK. – Egy nap átlagosan 140 hívás érkezik hozzánk, ahol egyszerre nyolcan irányítják a beérkezett hívásokat, 12 órás szolgálatban – ismertette a vezető. Megjegyezte, a megyében a tyúklopástól a betörésen át a legsúlyosabb bűncselekményekig sokféle esemény előfordul, de a munkatársak felkészültségének köszönhetően megfelelő szinten tudják kezelni a segélyhívásokat.

– Nemrégiben bejelentés érkezett hozzánk, hogy a Homokkerti felüljáróról egy férfi le akar ugrani a sínek közé. A TIK-ben látták, hogy a közelben tartózkodnak járőrök, akik így mindössze húsz másodperc alatt a helyszínre értek és megmentették a már a korláton átmászott és ugrani készülő embert – idézte fel az alezredes az egyik leggyor­sabb intézkedést. Ugyanakkor hozzátette, ebben az esetben a szerencse is nagy szerepet játszott.

Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

Mint mondta, a TIK-ben nem csak a beérkezett hívásokat fogadják, de a házi őrizetben lévők mozgását is figyelemmel követik, és ha valaki el akarja távolítani a helyzetét jelző eszközt vagy elhagyja a számára kijelölt körzetet, a rendszer rögtön jelez. – Megyénkben már ilyen esetre is volt példa, de a házi őrizetből megszökött embert néhány órán belül elfogtuk és a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte – jegyezte meg a vezető.

A legeredményesebbek

Az Országos Rendőr-főkapitányság Ügyeleti Főosztályának döntése alapján Dr. Dienes Imre alezredes kapta meg a 2014. év TIK osztályvezetője elismerést, de úgy véli, ez nem személy szerint neki, hanem az egész osztálynak szól.

Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

– Országos szinten 20 TIK működik, de megyénknek olyan sajátosságai vannak, ami kiemeli a többi közül. Hozzánk tartozik a második legnépesebb város hatalmas agglomerációval, két autópálya halad keresztül a megyén, országhatár mellett fekszünk, Debrecennek van egy nemzetközi repülőtere és a menekülttáborról sem feledkezhetünk meg. Ezek mind olyan tényezők, amik befolyással bírnak a munkára. Mindezen kihívásoknak megfelelve értük el a legjobb eredményt – hangsúlyozta.

HBN–SZM








hirdetés