A rendőrök is felkészültek az új tanévre

A rendőrök is felkészültek az új tanévre
© Fotó: police.hu
Debrecen – Az iskoláknál rendőrök és polgárőrök ügyelnek a gyerekek biztonságos közlekedésére.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a 2017/2018-as tanév első hónapjára is megerősített szolgálatot szervezett a forgalmasabb utak mellett lévő iskolákhoz a balesetek megelőzése érdekében. A gyermekek közlekedésbiztonsága szempontjából a szeptember hónap miden évben különösen veszélyes, hiszen a nyári vakáció után gyakorlatilag egyszerre, tömegesen jelennek meg a mindennapok közlekedésében. A diákokban még él a nyári, felszabadult állapot, ez csökkentheti az életkoruknál fogva egyébként is alacsony szintű veszélyérzetüket. Ezért szükséges, hogy a járművezetők felkészüljenek az elmúlt hónapoktól jelentősen eltérő szeptemberi közúti forgalomra, az őszi időszakkal járó speciális kockázatokra. A közlekedésben veszélyforrást jelenthetnek, hiszen sok esetben nem a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet választják, hanem körültekintés nélkül és szabálytalanul kelnek át az úttesten, fokozott óvatosságot követelve meg ezzel a gépjárművezetőktől is.

A rendőrök idén is kiemelt figyelmet fordítanak a balesetek megelőzésére a forgalmas időszakokban azon iskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból különösen indokolt. Az egyenruhások szükség esetén forgalomirányítással segítik a közlekedést és a gyerekek biztonságos eljutását a tanintézményekbe.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága az iskolarendőrök közreműködésével még a tanév megkezdése előtt, valamennyi frekventált helyen lévő oktatási intézmény környezetének közbiztonsági, közlekedésbiztonsági és bűnügyi helyzetét áttekintette. A felmérés eredményei alapján a rendőrök kiválasztották azt a 75 intézményt, ahol 2017 szeptemberében – a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában – fokozott rendőri jelenlétet biztosítanak.

A rendőrség arra kéri a járművezetőket, hogy az oktatási intézmények környékén fokozott óvatossággal közlekedjenek és számoljanak a megnövekedett forgalommal.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .

Sporthírek






hirdetés