A puszta aranya és más füvek

Akt.:
A Gyógynövények úton, útfélen című könyv bemutatóján
A Gyógynövények úton, útfélen című könyv bemutatóján - © Fotó: Matey István
Debrecen – A Gyógynövények úton, útfélen című könyv bemutatóját rendezte meg a Méliusz Újkerti Fiókkönyvtára és a Természettár kedden délután, az újkerti könyvtárban. A különleges eseményen a dr. Juhász Lajos (a fenti képen jobbról) – dr. Zsigrai György (ugyanezen a fotón balról) szerzőpáros előbbi tagja tartott ingyenes előadást és növényismertetőt, ugyanakkor gyógynövénytea-kóstolóval is kedveskedtek az érdeklődőknek.

Megyünk az árokparton vagy a városban, és sokszor nem is sejtjük, hogy mennyi érdekes növény van körülöttünk, amik akár gyógynövények is lehetnek”

– fogalmazott dr. Juhász Lajos a kollégájával és barátjával, dr. Zsigrai Györggyel írt könyvének bemutatóján kedden este, az Újkerti Könyvtárban.

Nagyon sok olyan növény létezik, ami felhasználható gyógyászati célra, miként azt régen eleink is tették. Dr. Zsigrai György arra is rámutatott, hogy jártunkban-keltünkben ha bele is botlunk a növényekbe, nem igazán vagyunk tudtában a bennük rejlő erőnek. Ilyen a gyermekláncfű, valamint a kamilla és a csipkebogyó is.

Árnyékban kell szárítani

A kamilla (orvosi székfű) a Hortobágy aranya, hiszen ott terem a legjobb a világon. Évszázadokkal ezelőtt egyébként sok olyan drog is széles körben elterjedt volt, melyekről a mai tudomány már kimutatta, hogy nem feltétlenül előnyös a használatuk – fogalmazott a szakember.

Juhász Lajos arról is tájékoztatta a kóstolással egybekötött előadásuk hallgatóit, hogy a gyógynövényekben olyan hatóanyagok vannak, amik egészségmegőrző vagy gyógyító hatásúak. Az ilyen növények gyűjtése nagyon szép szabadidős tevékenység is. Legtöbbjüket árnyékban kell szárítani.

Fotó: Matey István

Természetvédelmi oltalom alatt lévő területen csak a terület tulajdonosának engedélyével gyűjthetők. A gyógynövények itt élnek körülöttünk. Idetartoznak a hársak, vadgesztenye, mogyoró, kökény, galagonya és a fagyöngy is, amiknek a megfelelő részei (leveleik, terméseik stb.) sok nyavalyára kiváló.

A piros termések (köztük a szederfélék) általában a daganatos betegségek megelőzésére is alkalmazhatók, ugyanakkor a divatos medvefűvel kapcsolatban arra is figyelmeztetett Juhász Lajos, hogy igen veszélyes tud lenni a szedése, mivel sok helyen együtt nő a rá nagyon hasonlító, de súlyosan mérgező gyöngyvirággal, aminek a fogyasztása halált is okozhat.

– Vass Attila –