A pontonhidat várja már Kesznyéten

Hidász katonák vizsgálták meg a pontonhíd lehetséges helyszíneit
Hidász katonák vizsgálták meg a pontonhíd lehetséges helyszíneit - © Fotó: SL
Girincs, Kesznyéten – A napokban eldől, Girincsen vagy Kesznyétenben épül fel a Sajó pontonhídja.

Mint ismert, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és Kesznyéten Község Önkormányzata által alakított konzorcium támogatást nyert el a rekonstrukcióra már nagyon megérett kesznyéteni Sajó-híd felújítására.

Teljes felújítás

Pécsi Norbert Sándortól, a Magyar Közút kommunikációs osztályvezetőjétől tudtuk meg, hogy a projekt összesen nettó 219 millió forintos beruházás keretében valósulhat meg, melynek során az acél-vasbeton öszvérszerkezetű híd teljes felújítása fog megtörténni.

„A munkálatok során az acél-vasbeton teherhordó szerkezet korrózióvédelme és bevonatolása, a hídszigetelés, a dilatációképzés, a betonszegély és az aszfaltburkolat cseréje, a korlátok cseréje és a mederrendezés is megvalósul a híd környezetében – sorolta a kommunikációs szakember. – A híd kis szélessége miatt annak teljes lezárása szükséges a felújítás idejére. A felújítás előreláthatóan 120 napot fog igénybe venni, mely alatt Kesznyéten csak Girincs felől, a 3607-es úton és Tiszalúc irányából, a 3613-as jelű mellék­utakon lesz megközelíthető.”

Ezen a helyzeten akar enyhíteni a Koncz Ferenc, a térség megválasztott országgyűlési képviselője által elindított kezdeményezés, hogy a kesznyéteni híd lezárása idejére a közelben épüljön meg egy katonai pontonhíd, amely lerövidíti a kerülőutat.

Két helyszín lehetséges

A Magyar Honvédség szentesi alakulatának szakemberei a napokban megvizsgálták a lehetséges helyszíneket. A pontonhíd építésére alkalmas egyik helyszín a kesznyéteni híd közelében van, a másik pedig a girincsi kompnál. A közlekedők szempontjából az előbbi lenne a legideálisabb, de az utóbbi helyszín esetében is csak 4 kilométerrel hosszabbodna az út. A katonai szakemberek – ígéretük szerint – pár napon belül értesítik javaslatukról az érintetteket. Utána akár egy nap alatt felépíthető a ponton.

– Szaniszló Bálint –


Koncz Ferenc és Baráth László, Girincs polgármestere
Kesznyéten - Nem kell nagyot kerülnie az autósoknak a kesznyéteni híd fel­újítása idején. Eredetileg március 22-én kezdődött volna el a kesznyéteni közúti híd felújítása, ám a munkák mind a mai napig nem kezdődtek el. Nincs szó időhúzásról, inkább arról, hogy a döntéshozók szeretnék, ha a híd lez...