A pofonpartinál nincs jobb felkészítő a junior bajnokságra

A pofonpartinál nincs jobb felkészítő a junior bajnokságra
© Fotó: Koppányi Szabolcs
Debrecen – A DVSC mint régióvezető bokszklub október 10-én, 13 órától ismét pofonpartit rendez Debrecenben, az Angyalföld téri Euro Szakközépiskolában.

Az esemény ingyenesen megtekinthető, amely a térség amatőr ökölvívói, illetve Romániából is érkező csapatok részvételével zajlik.

A hivatalos mérlegelés és az orvosi vizsgálat már délelőtt megtörténik, aztán röviddel dél után az ifjú ringharcosoké a terep.

Idén immár sokadik alkalommal szervez a DVSC hasonló versenyt, amely a gyerek, serdülő, junior és ifjúsági, illetve olykor felnőtt bokszolók felkészülését kiválóan segíti. Jelenleg az október 21-24. között éppen Debrecenben megrendezésre kerülő junior országos bajnokság főpróbájának is tekinthető a szombati esemény, hiszen addig tétmérkőzése már nem lesz a 15-16 éves bunyós palántáknak, ám más korosztályok is szerepet kapnak hétvégén, ezért szép számú résztvevőre számítanak a szervezők, ami legalább 25-30 mérkőzést jelenthet.

HBN








hirdetés