A pofátlanság csúcsa: amikor munkakereső dirigál

A pofátlanság csúcsa: amikor munkakereső dirigál

Tudom-tudom, nem egyszerű az
álláskeresés, de a
munkáltató helyzete sem könnyű.
Egyetlen jól irányzott hirdetés,
és százával érkeznek a
szimpatikusabbnál szimpatikusabb
pályázók önéletrajzai.


Persze, ez még nem maga a tragédia… Azt
gondolhatnánk, hogy már csak
válogatni kell, pedig talán ez a
legnehezebb feladat. Rengeteg idő, energia
és néha bosszúság is,
amikor a befutónak hitt
önéletrajzra megjelenik maga az
ördög, vagyis inkább egy
túlképzett, túlversenyeztetett, a
versenyszférában kerékbe tört
nőszemély.


Jelen esetben 30-as nő tipegett be tűsarkon
az irodában, a teljes menedzser szett
és minden dizájn elem megvolt ahhoz, hogy
egyenesen a vezetőt golyózza ki
helyéről. Miután, mint leendő
főnök megtudtam amit meg akartam, és
felmértem a helyzetet, a hölgy mintegy az
utolsó szó jogán
közölte, hogy felháborítja ez a
fogadtatás.


Ugyanis ő ahhoz van szokva, hogy legalább
3-4 fős bizottság hallgatja meg kincset
érő bemutatkozását, valamint
– mintegy amúgy is – ő jobban
tudja, hogy mit kellene kérdezni tőle, mint
pályázótól. A
megdöbbentő
pofátlanságtól egy pillanatra
szóhoz se jutottam, amit tüstént
kihasznált a „lelkes”
jelentkező, és elkezdte sorolni a javasolt
kérdéseit.


– Milyen konfliktushelyzeteket kellett megoldania
előző munkái során? – kezdte.
És hozzáfűzte, hogy ő bizony
sokat foglalkozott pályáztatással
és munkája során egy igazi
hiéna. Ehh, fűzhetném hozzá.


És ezzel a lendülettel
világosítottam fel, hogy a
döntés megszületett: alkalmatlan a
pozícióra! Mondjuk azt, hogy így
jár a nagypofájú munkakereső,
aki nem méri fel a céget, és azt
sem, hogy hol lehet eljátszani az „olyan
nyüzsgő dömper vagyok, hogy nem tudsz
lerázni egy kisebb felvételi
elbeszélgetéssel”
típusú letaglózó
jellegű előadásmódot.


Ez egy tökéletes példája
annak, hogy hogyan esik az pofára, aki
túl sok „hogyan legyünk
sikeresek” és „hogyan keress
munkát” könyvet olvas.


SziZs