Több hír Pocsaj
2011.10.19 15:49; Frissítve: 2011.10.19 15:49


A pocsaji gólvágó, Kiss Róbert

A pocsaji gólvágó, Kiss Róbert A pocsaji gólvágó, Kiss Róbert
Pocsaj – Nem mindennapi teljesítményt nyújtott a múlt héten Kiss Róbert, aki hétszer vette be az ellenfél kapuját.

A megye II-es bajnokság kilencedik fordulója alkalmával találkozott a Déli csoportban szereplő pocsaji csapat a Körösszakállal. A mérkőzést illetően már maga az eredmény is kirívó, hiszen a hazai pályán játszó, jelenlegi első helyezett Pocsaj 9–2-re győzte le a szakáliakat. De ez nem minden: a pocsajiak kilenc találata közül hetet egyetlen ember, Kiss Róbert jegyez, aki így az őszi szezonban már tizenkét gólnál jár.

– Ezt a meccset megelőzően két derbit is ki kellett hagynom, így úgy léptem pályára, hogy mindenképp segíteni akartak csapatomnak, illetve a közönségnek is bizonyítani, de arra én sem számítottam, hogy hétszer találok be. De persze ez az eredmény nem csak az én érdemem, a középpályáról is segítettek, teljes mértékben kiszolgált a csapat. Talán a második találatomra emlékszem vissza a legszívesebben, mivel azt fejjel szereztem, és a magasságomból adódóan ez nem megszokott. Illetve azért is maradt meg bennem ennyire éppen ez a gól, mert még meccs előtt, az öltözőben csapattársam, Szvára Imre mondta, hogy gólpaszt fog nekem adni, és tényleg így lett – mondta boldogan a huszonkét esztendős Kiss Róbert, akinek felnőtt szinten eddig három találat volt a rekordja egy meccsen, azonban még ifiként előfordult, hogy tizenötször vette be az ellenfél kapuját egy összecsapáson.

– Céljaim csapatszinten vannak, azt szeretném, hogy minél előrébb végezzen az együttesünk. Sajnos a munkám miatt csak heti egy edzésen tudok részt venni, de örülök, hogy még így is a csapat segítségére tudok lenni – fogalmazott Kiss Róbert, akinek hét végi produkciója után senki sem vádolhatja elfogultsággal édesapját, Kiss Imrét, aki a pocsajiak edzője.

SZADÓ


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK haon-sportoldal
MLSZ – A Vasas nem kapott licencet
Budapest, 2012. május 16., szerda (MTI) - A labdarúgó OTP Bank Ligából kiesett Vasas nem kapott licencet a Magyar [...] tovább »
Mű- és toronyugró Eb – Kormos 16., Reisinger 18. toronyugrásban
Eindhoven, 2012. május 16., szerda (MTI) - Kormos Villő a 16., Reisinger Zsófia pedig a 18. helyen zárta a női [...] tovább »
Három lokista a válogatottban!
Debrecen - Kihirdette a magyar labdarúgó-válogatott keretét Egervári Sándor szövetségi kapitány, a meghívottak [...] tovább »
Magyar válogatott – Több újoncot avathat Egervári Sándor
Budapest, 2012. május 16., szerda (MTI) - Kijelölte 22 fős keretét Egervári Sándor, a magyar [...] tovább »
Sportlövő Vk, Milánó – Nincs magyar döntős légpisztolyban
Milánó, 2012. május 16., szerda (MTI) - A londoni olimpiára készülő Csonka Zsófia, illetve Tobai-Sike Renáta [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés