2010.12.20 06:04; Frissítve: 2010.12.20 06:04


A pénzüket féltik

Ratalics László Ratalics László
Nem túlzás azt mondani, hogy az otthonszülés támogatói nagy várakozással tekintenek az Orbán-kormány vállalására, mely szerint néhány hónapon belül újraszabályozzák annak jogi hátterét. Ratalics László jegyzete

alt hiba beküldése

A fő probléma ismert: bár az Alkotmány szerint az anyák maguk választhatják meg, hol hozzák világra gyermeküket, a jogszabályok az intézményen kívüli szülést nagy ívben kerülik, mi több, a szakembereknek egyenesen megtiltják, hogy az egészségügy hivatalos „szentélyein” kívüli tervezett szülésekben segédkezzenek.

Geréb szakmai kvalitásának és büntetőjogi felelősségének kommentálására a hozzávaló tudás totális hiányában nem vállalkoznánk, az ugyanakkor elég világos, hogy ez a nő csak ürügy abban játszmában, amit az egészségügy hangadói vívnak a színfalak mögött. Ők azok, akiket az otthonszülés minden duma ellenére nem a biztonsági kockázatok növekedése, a kisdedek élete miatt aggaszt, hanem azért, mert egyszerűen fogalmazva, a pénzük kisétál az ajtón.

És nem csak az 50-100 ezres hálapénz, hanem mindaz a tb-támogatás is, amelyet egy kórházi szülés elszámolása során kamu beavatkozások sokaságával igyekeznek feltornászni a költségvetésük érdekében. Orbánéknak velük kell megvívni a harcot és elég kétséges az eredmény.

Ratalics László

laszlo.ratalics@inform.hu

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2