A parókus tartott megemlékezést a pocsaji sírkertben

A parókus tartott megemlékezést a pocsaji sírkertben
© Fotó: Nagyné Kelemen Mónika
Pocsaj – A halottak napján a településen is sokan kilátogattak a temetőbe szeretteik sírját gondozni, rendbe tenni, virágokkal, mécsesekkel emlékezni.

Kócsi Mihályné és fia a sírt jöttek megigazítani, gyomoktól mentesíteni a környékét, hogy méltóképpen nézzen ki. – Többször is szoktunk jönni évközben, hogy igazítsuk, most hoztunk friss virágot is – tette vízbe a csokrot Kócsi Mihályné, Eta néni.

temetős képek 2018 (10)Fotó: Nagyné Kelemen Mónika

Kurta Gyula is rendezgeti a sír környékét, a gazos részt kapálja, gereblyézi. – Rendbe kell tenni, igaz, le van fedve, de szeretem, ha a sír környéke is rendben van. Amit tudok, megcsinálok, puha a föld, a száraz időben nem tudtam elvégezni, most sokkal könnyebb – kapálgatott beszélgetés közben Kurta Gyula.

temetős képek 2018 (2)Fotó: Nagyné Kelemen Mónika

Baráth Gábor görögkatolikus parókus végzett november elsején délután halotti megemlékezést (Pannahidát) a temetőben, emlékezvén az elhunytakra.

– Nagyné Kelemen Mónika –