Helyi közélet

2013.10.25. 19:33

Közösségfejlesztő épületet adtak át

Debrecen-Nagymacs - A mostani fejlesztés csak egy része a teljes városrehabilitációs programnak.

Debrecen-Nagymacs - A mostani fejlesztés csak egy része a teljes városrehabilitációs programnak.

Rég égető hiányt pótol az a közösségi ház, amelyet pénteken adtak át Nagymacson. A háromszáz négyzetméteres épület több mint 170 millió forintból épült meg a Debrecen és Balmazújváros között fekvő településrész Kastélykert utcájában.

Az akadálymentes épület bejárata a kiállítóhelyként is használható, 54 m2-es közösségi térbe vezet, az abból nyíló két 20 m2-es helyiség kisebb létszámú programok, képzések megtartására alkalmas. Az új kultúrházban található egy 176 m2-es rendezvényterem és az épülethez tartozik egy kerítéssel körbezárt, a fedett nézősorral is ellátott sportudvar, valamint gépkocsiparkoló. Eszközbeszerzésre tízmillió forintot fordított a településrész, ebből számítógépeket, fénymásolókat, rakásolható székeket, irodai forgószékeket, asztalokat és mobil színpadot vettek – mondta a megnyitón Kósa Lajos, Debrecen polgármestere.

A Nagymacsi Közösségi Ház üzemeltetését a Debreceni Művelődési Központ látja majd el és számos közösségfejlesztő, szabadidős és képzési programot szervez majd itt. Az új közösségi házban az első – közlekedésbiztonsággal kapcsolatos – kiállítást dr. Uzonyi Attila ezredes, Debrecen rendőrkapitánya nyitotta meg.

Játszótér és park is lesz

A mostani fejlesztés része a teljes városrehabilitációs programnak – számolt be Pajna Zoltán alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője az átadóünnepségen. A jövőben épül játszótér és park, valamint felújítják a központban található üzletet és újakat is létrehoznak.

HBN-HaBe

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában