A pályázatok miatt is nyílt eljárásra és átlátható rendszerre van szükség

Hajdú-Biharban is sok befektetés van a különféle pályázatok miatt
Hajdú-Biharban is sok befektetés van a különféle pályázatok miatt - © Illusztráció: Matey István
Debrecen – Április közepétől kötelezően kell az Elektronikus Közbeszerzési Rendszert alkalmazni.

Ötödik alkalommal tartotta meg a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HBKIK) a Közbeszerzésekről Közérthetően című konferenciát az Iparkamara Vörösmarty utcai épületében, csütörtökön.

Miklóssy Ferenc, a HBKIK elnöke elmondta, minden évben beszámolnak a közbeszerzésekhez kapcsolódó aktualitásokról.

Egyszerűbb hozzáférés

Idén április 15-én lép hatályba az elektronikus felület, ami sokkal átláthatóbbá teszi a közbeszerzések lebonyolítását. Az utóbbi időben a folyamatokat már szigorúbban és folyamatosan ellenőrzik.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke hozzátette, sok befektetés van a megyében a különböző pályázatok miatt, így szükség van egy átlátható rendszerre és nyílt eljárásokra.

A 2017 decembere óta használható Elektronikus Közbeszerzési Rendszert (EKR) dr. Csányi István, a közbeszerzésekért felelős helyettes államtitkár mutatta be a jelenlévőknek. Egy évvel ezelőtt még csak tervek voltak a rendszerrel kapcsolatban, viszont mára már közbeszerzéseket is lebonyolítottak általa. Az EKR segítségével mind az ajánlatkérőknek, mind az ajánlattevőknek könnyebb dolguk van, egy helyen láthatják a pályázatokat, ráadásul az ellenőrzési folyamatok is egyszerűbbek lesznek, valamint a különböző bizottságok is könnyebben hozzáférhetnek a dokumentumokhoz egy-egy vitarendezés vagy tárgyalás során.

Súlyos büntetések

Dr. Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság főtitkára a hatóság feladatairól tartott beszámolót. Elmondta, munkájukhoz tartozik többek között a jogalkalmazások támogatása, konferenciák szervezése, a szakjogászképzés, az öntisztázás, illetve a szerződések teljesítésének ellenőrzése is.

Abban az esetben, ha szerződésszegés történik, akkor súlyos büntetésekre számíthat a vétkes fél. 2017-ben összesen több mint 800 millió forintnyi büntetést szabtak ki. A hatóság céljai közé tartozik a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások számának csökkentése.

Ez a célkitűzésük jól halad, egy év alatt ugyanis 45 százalékkal csökkent az ilyen eljárások száma.

HBN–BR